A Saul fia (és persze LeoDiCaprio) Oscar-díja, valamint az Albinok, Lujzák és Kornéliák eheti névnapja mellett ma végre azt is megünnepelhetjük, hogy immáron négyhónapnyi víz folyt le a Dunán, ez a blog pedig még mindig létezik. (Ok, tudom, van, akinek ez mégsem akkora öröm, tőlük ezúton is elnézést kérek, egyidejűleg felhívom a figyelmüket, hogy több olyan bejegyzést is elkövettem, amelyben más, az enyémnél biztosan sokkal jobb/infomatívabb/szebb/érdekesebb blogokra próbáltam irányítani a figyelmet, úgyhogy hajrá…). Négy hónap úgy önmagában elvileg nem sok idő: én speciel úgy érzem, mintha csak pár hét telt volna el. Ahhoz viszont elég volt, hogy a ház például nem változzon semmit (ha csak a szél el nem fújta a tetőt a múlt héten vagy tegnap), de hogy közben az álmaim és a valóság mégis csak valamiféle köszönőviszonyba kerüljenek egymással. Ha emlékeztek, az őrület hajnalán volt néhány kérésem/követelésem/moratóriumszerű diktálványom a Mikulástól a Jóistenig terjedő felettes erőkhöz (dőlt betűvel) – ezek mellé most jól ideírom, hogy az engedélyeztetésre beadott tervben végül mi lett a sorsuk: - 2 db hálószoba a földszinten (ebből az egyik a hátsó vályog házrészben, a másik pedig az utcafronton. Ez utóbbi vendégszoba lesz majd, szóval előre is bocsi mindazoktól, akik egyszer majd hozzánk jönnek…). – A két földszinti háló végül meglett, mindkettő az utcai fronton. A vendégszobák pedig a tetőtérbe kerültek. - 1 db nappali, szintén az utcafronton, lehetőség szerint kandallóval. – A nappali a ház kert felőli végébe került, így rengeteg fényt fog kapni és szép lesz a kilátás…A kandalló pipa. - 1 db étkező, ami összeköti a nappalit és a konyhát, és elfér benne egy nyolcszemélyes asztal (amit jó lenne a hulladékba kerülő régi tetőgerendából csináltatni, ehhez viszont tárgyalni kéne a farontó bogarak szövetségével is, hogy maradjanak távol a leendő asztalomtól, vagy húzzanak el messzire, de piszok gyorsan…) – Az étkező pont ott lesz és pont akkora, ahol és ahogy szerettem volna. Az asztalnak szánt gerendák bogarasságáról egyelőre nincs információ. - 1 db konyha, aminek nem baj, ha nem lesz ablaka, mert majd üvegezett ajtók lesznek mindenhol, amik átengedik a fényt. Egyébként is tervezem, hogy lesz áram a házban, meg lámpák és kapcsolók is. – A konyhának saját jogon valóban nem lesz ablaka, de az étkezőn és a télikerten keresztül kap majd fényt, így ez is megoldva. - A konyha mellett legyen lécci egy kamra, mert örökletes felhalmozási kényszerem és anyukám „na, csak ezt vigyétek még el” típusú életcselekményei elég sok teret követelnek. A paradicsomlekvár-főzési beidegződésemről már nem is beszélve. – Hát kamra az pont nem lesz, de egy kamraszekrényt azért majd teszek valahova, szerintem el fog férni. Lesz viszont két pincém, ahol remekül fogom tudni tárolni a kamrába szánt dolgok legnagyobb részét. - Kérek szépen egy háztartási helyiséget is, ahol elfér a mosógép és a takarítószerek, meg ahol tudok teregetni és vasalni, illetve ahová majd be tudom zárni a rosszalkodó csemetéket. – A háztartási helyiség meglesz, ez nagy fegyvertény, komoly reményeket fűzök hozzá (bár a rosszalkodó csemeték bezárására vélhetőleg nem igazán lesz alkalmas). - Kérek szépen egy jó nagy fürdőszobát is, amibe lehet építeni egy olyan kádat, amiben teljes hosszában el lehet feküdni és lehet fókásat játszani (csak 164 cm mély vagyok, szóval ez nem annyira nagy kérés, ugye???). És persze legyen benne még egy zuhany és egy dupla mosdó is, elvégre társas lények vagyunk. – Hát a fürdő nem lesz éppenséggel túl nagy (7,7 m2), de az elfekvős kád el fog férni benne, meg a WC és a bidé is, amire korábban nem gondoltam, így a dupla mosdóból végül egyszemélyes lett. - Jó lenne az is, ha kaphatnék egy normális lépcsőházat is, persze lépcsőkkel, mert repülni már nem tudok. És esetleg hozzácsaphatnánk még egy WC-t is. Meg egy gardróbot… Vagy ez már sok? OK, a gardróbot elengedem, úgyis lesz jó sok szekrény, a WC-nek viszont muszáj maradni, legalább is addig, amíg nem térünk át a fényevésre. – A lépcsőház mostani tudásom szerint elég normális lesz (azaz megfelelően széles, ámde nem túl meredek lépcsősorokkal), és megvan a különálló (vendég) WC is. Gardróbok is lesznek, mégpedig a két földszinti hálóban egy-egy, illetve a harmadik a tetőtérben. (Hurrá, jöhetnek az új ruhácskák, cipőcskék és kistáskák…) - Kérek szépen télikertet is, amit persze hívhatunk előszobának vagy fogadótérnek: az a lényeg, hogy az a két szép tornácoszlop valahogy benne legyen, lehetőség szerint függőlegesen. Az ilyenkor szokásos zöldnövényeket majd én hozom, azokra ne legyen gondotok. – És ez pont így fog történni: a tornácból télikert-előszoba lészen, benne a szépséges oszlopokkal! - Tényleg nem akarok nagyon pofátlan lenni, de a tetőtérbe is kérek szépen 2 szobát, egy fürdőt (elég lesz egy picike is, zuhannyal és mosdóval), és egy WC-t. Meg egy tetőteraszt. (Mi az, hogy miért… Ha ennyi minden belefért, akkor ne ezen vesszünk már össze… Mert irtó szép kilátás fog nyílni onnan a kertre és környékre. Ti pedig minden verőfényes szombat és vasárnap reggel bezsákolhattok vagy egy tucat hálaimát a ház lakóitól, hogy köszikösziköszi ezt a panorámát… - Kaptam két szobát, fürdőt és gardróbot is a tetőtérbe, tetőteraszt viszont nem, mert brutál pénzbe került volna oda is járható födémet tenni, ahol egyébként ezt semmi sem indokolja. Meg amúgy is lett teraszom bőven, a tetőre már pont felesleges is lett volna. - Most már tényleg csak két apróság van hátra: egy fedett terasz a ház és a garázs között (lécci legyen benne a kemence is), meg egy kétállásos garázs, tolatási fájdalmaktól szenvedő kombis szőke nőkre kalibrálva. – A valóság sokkal jobb lett, mint amilyen az eredeti kívánság volt. Lett félig fedett teraszom a nappali mellett, lesz egy nyitott kiülős-sütögetős hely a ház és a garázs között, ahonnan egy részben fedett helyiségbe lehet jutni, ami a védett kinti zug szerepét fogja betölteni. Nos és persze a kétállásos garázs is jő…A meglévő kemencét viszont elvesztettük, mert pont ott van szegénykém, ahová a nappali épül majd... Most, hogy így egymás mellett látom a (láz)álmaimat és azt, ami végül terv szinten lett belőlük, azt kell mondjam, hogy egyrészt lényegében minden vágyam teljesült, alig kellett lemondanom vagy kompromisszumot tennem, másrészt ami lett, az sokkal jobb, mint amit én valaha is el tudtam képzelni. Szóval elégedett vagyok nagyon – már csak azért is, mert lapzárta előtt jött a hír: a héten (elvileg) kiadják az építési engedélyt! Ha ez így lesz, a magyar államigazgatás egyrészt olimpiai csúcsot fog beállítani hatékonyságban és gyorsaságban egyaránt, belőlem viszont olyan városi legenda lesz majd, akire ujjal fognak mutogatni az utcán: Némá’, ott a nő, aki 30 nap alatt megkapta… Ha valakinek esetleg nagyobb mennyiségű elfekvő babérligete lenne kérem, szóljon: Építész Úr lovas szobrát feltétlenül koszorúval kell öveznem a jogerőre emelkedés napján. A Friss Hírek rovatban csupán annyi jelentenivalóm van, hogy ma hajnali 6 órai kezdettel (nem, az időpont továbbra sem tévedés… 5:30-kor már mindenki ott ült a teremben…) sikeres vizsgát tettem a Munkahelyi Sugárvédelmi Szabályzatból, így most 2 évig megint úgy fekhetek le, hogy nem kell a fejem alá tennem a dóziskorlátokat, a sugárvédelmi megbízott jogköreit és az alapvédőruha felvételének sorrendjét… Amúgy viszont basszus-basszus-basszus, de nagyon! Mert hogy megint alapos ráfaragás esete forog fenn: eccerűen kifogytak a seg.em alól a csapok!!! (Illetve aminek pont oda kellett volna kerülni, hát az sajnos nem is lett megtervezve, összeszerelve és boltban eladás céljából kihelyezve…). A baj ott kezdődött, hogy Otthonkommandó Ditta noszogatására néhány napja kísérletezem a nyílászáró-burkolat-csap/szaniter tengely rendbetételével, mondván, eljött az ideje annak, hogy végre tényszerűen kilistázzam, pontosan mit akarok, azt hol adják és mennyiért. A csapokkal kezdtem a rendrakást, és naná, hogy megint belefutottam egy jó méretes pofáraesésbe, mert hogy az eddig kedvencnek tartott Hansgrohe Logis Classic csapom családja sajnos nem tartalmaz bidécsapot - márpedig egy helyiségen belül azért az nem szokott ártani, ha az összes csap hasonlít egymásra… Innentől fogva lényegében kezdhettem elölről a vadászatot – meg a tépelődést is, mert az egykaros (keverő) és a kétkaros csapok közötti vívódásomat kizárólag az esztétika tudhatja felülírni, ha egyáltalán tudja... (Belegondolva a bidé rendeltetésszerű használatának műveleti sorrendjébe, a szavazatom erősen a keverőcsapok irányába mutat...) A dilemma azért is fájdalmas volt, mert a csapoknak és a szanitereknek legalább köszönő viszonyban kéne lenni egymással – és a párosuknak meg az egész fürdőszobával. Én pedig az elmúlt napokban már kezdtem elmenni a klasszikusabb irányba és beleélni magam a Feromix szaniterekbe (amik egyébként árban mondjuk felével kerülnek kevesebbe, mint a másik szerelem, a Sapho GSI Panoráma termékei), így nem szívesen turkáltam újra és újra a szuperdizájnos és jövőbemutatóan minimál csapok tömkelegében azért, hogy ráakadjak köztük a ritkaságszámba menő klasszikus IGAZI-ra… Szerencsére miközben ezeket a sorokat írtam, az erőforrásaim felével bőszen kerestem/kutattam a világhálót, és úgy tűnik, meg is találtam a mindent egyesítő szupermegoldást csap ügyben, mégpedig a Bugnatese „Denver” nevű kollekciójának személyében, ami klasszikus is meg egykaros is. A Bugnatese egyébként pont az a márka, amibe az elmúlt hetek során szinte minden burkolatos-csempés-szaniteres boltban belefutottam, de a kiállított darabokkal úgy voltam, hogy nekem ez túl csicsás (ugyanakkor figyelemre méltó színválasztékuk, mert ők nem csak króm vagy szálcsiszolt nikkel felületet tudnak prezentálni, hanem még rózsa-aranyat is…) Árban nem egy MOFÉM, az biztos, de nem is éri el a Hansgrohe vagy a Kludi csúcsmodelljeinek árát. (Ha azt nézem, hogy a csapokhoz passzoló szaniterek viszont félárban lesznek az eredetileg képzelthez képest, a dolgok nagyjából ki is egyenlítik egymást.) Burkolat ügyben is léptem előre egy picit, mert eljutottam végre a Mészáros és Társa Kft. bemutatótermébe, ahol élőben is meg tudtam nézni a Refine és a Porcelaingres de_tiles termékeit – és persze teljesen oda vagyok… (Előttük az Ekko Fatto-nál jártam, ahol finoman szólva is lekezelőek voltak, mert ugyebár azt nem gondolom, hogy a forgalmazott gyártók termékeiből ők tartanak mintát, a beton hatású lapok meg már amúgy is kimentek a divatból…). Mészárosék ezt úgy látszik, egészen másként gondolják, mert ők bizony mindenből tudtak mintát mutatni, kedvesek és szolgálatkészek voltak, egyszóval úgy álltak a dologhoz, ahogy annak kell, aki el akar adni valamit valakinek. Úgy hogy végre megvannak a beton hatású burkolólap-jelöltek, innentől fogva lényegében bármelyikük jöhet haza velem... Mészároséknál láttam az Irisceramica Maiolica családját is, ami ilyen csodálatosan mutat felrakva: Ezek a csempék erős konkurenciát támasztanak a szintén nagy szerelem Manzu cementlap-mintázatú csempéknek, így sikerült egy újabb problémát gyártani magamnak…
Megkezdtük a nyílászárók és a télikert előállításának egyeztetését is a Ditta által javasolt (és általa már tapasztalatból ismert) Ro-pánt nevű céggel (szintén építkező Bea barátném is velük fog dolgozni, állítólag nagyon jók), szóval dolgok azért ha lassan is, de haladgatnak. Most már tényleg csak az kéne, hogy elmúljon végre ez a nyomorult esős idő és lehessen végre VALAMIT CSINÁLNI, mert a tereprendezés előkészítésével sajnos határozottan megrekedtünk. Amíg én csinálok pár új moodbaord-ot, addig Ti feltétlenül olvassatok valamit, valaki olyant, aki sokkal, de sokkal jobban ír, mint ezen blog szerzője: a mai MÁSban Mario Vargas Llosa munkásságát ajánlom figyelmetekbe, és egyik nagy-nagy kedvencemet tőle, a "Pantaleón és a hölgyvendégek" című könyvet. Senkit ne riasszon vissza, hogy MVL amúgy Nobel-díjas író, mert ezzel együtt (ennek ellenére?) nem csak olvasható, de szórakoztató is. Kezdőknek íme egy kis bátorítás az Origoról, haladóknak egy röpke összefoglaló a cselekményről: "Pantaleón Pantoja, a perui hadsereg ifjú századosa a szervezés valóságos géniusza. Legújabb megbízatása azonban minden eddiginél kényesebb: létre kell hoznia egy hölgyvendég-szolgálatot, hogy az Amazonas környéki dzsungelekben szolgáló, a trópusi hőségtől feltüzelt legénység szabályozott és ártalmatlan módon vezethesse le nemi gerjedelmeit. A százados buzgalmának és tudományos alaposságának köszönhetően a hölgyvendég-szolgálat hamarosan a hadsereg leghatékonyabban működő egységévé válik, maga Pantaleón pedig valóságos legenda lesz: az örömlányok istenítik, a katonák hálásak neki, az erkölcs őrei kígyót-békát kiabálnak rá, felettesei pedig döbbent ámulattal figyelik lendületes tevékenységét. Egyedül Pachita, a felesége nem tudja, mit is rejt az a szupertitkos megbízatás, amellyel férjét a babonákkal, vallási fanatikusokkal és széplányokkal teli forró Amazóniába küldték."
0 Comments
|
A blogíró...egyelőre a RÓLAM menüpontban definiálja önmagát. Később majd biztosan kerül ide egy rendkívül szellemes vagy bölcs mondás. Mindaddig azonban, amíg ez megtörténik, nézd meg kb. 1 centivel e mondás alatt a "Korábbiak" menüpontot is, vagy ha konkrét téma érdekel, akkor még lentebb a "Címkék"-et. Figyelem: a blogíró sem nem építész, sem nem lakberendező, sem nem atomfizikus, így oltári nagy bölcsességekre ne számíts! Korábbiak
June 2017
Címkék
All
|