Kilincselek

A mai bejegyzés szerintem elég rövid lesz, lévén olyan témáról szól, amit akár sikertörténetnek is tekinthetek.

A kapcsolók/aljzatok mellett a kilincseket gondoltam még olyan beszerzésnek, amivel majd biztos piszok sok dolgom lesz – a bénázásom azonban megakadályozta ezt, és nagyjából 3 órányi nettúrás után megtaláltam azt, amire szükségem van.

Tudom, megint előreszaladtam, hiszen nyílászáró-elképzelések még sehol a határban… Mivel azonban általános érvényű életbölcsességeim egyik legfontosabb tézise az, hogy egy jó kiegészítővel a legegyszerűbb/jellegtelenebb öltözéket is fel lehet dobni, teljesen normálisnak tartom, hogy előbb keressek nyakláncot, mint ruhát.

Bármennyire is nyitott szemmel járok a világban, megmondom őszintén, még kevés szép beltéri kilincset láttam. (Érdekes módon bejárati és kapukilincsekből viszont meseszépeket lehet találni, akár úgy is, hogy végig sétál az ember mondjuk Budakalász központjának egyik utcáján.) Illetve önmagában esztétikussal persze találkoztam, de olyannal, ami stimmelt az ajtóval és az enteriőrrel, na, olyannal leginkább csak műemlék kastélyokban. Nem tudom, mások hogyan közelítik meg ezt a témát, de valamiért van egy olyan érzésem, hogy ez is azon dolgok közé tartozik, aminek a beszerzésére az utolsó pillanatban kerül sor, és leginkább az ár meg a legközelebbi barkácsáruházban elérhető kínálat az, ami meghatározza a végeredményt (ezúton is elnézést kérek azoktól, akik ennél figyelmesebben és szakszerűbben járnak el a kilincsválasztás során…).

Olyat pedig, hogy egy házban az ajtó és az ablakkilincsek is (tudatosan!) stimmeljenek egymással és persze a környezetükkel, hát olyat még tényleg nem láttam. Ez persze jelentheti azt is, hogy egyszerűen csak nem a jó helyeken jártam, de lehet egy olyan olvasata is a dolognak, hogy az ilyen szintű tervezés még nem igazán része a laikusok beszerzési gyakorlatának. (Persze vannak olyan véletlenek, hogy minden kilincs fehér műanyagra sikeredik, mer’ azt adta az ablak/ajtógyártó, meg létezhet persze olyan is, hogy nem volt pénz/idő szétbarmolni egy régi belvárosi lakás eredeti nyílászáróit, és valami csoda folytán meg tudott maradni a valahai réz/alumínium cucc…). 

Mindez azért kicsit fura nekem, mert mára például azt a tanítást sikerült végre össznépi tudat szintjén is rögzíteni, hogy a cipő és a táska színének passzolni kell egymáshoz (az szinte mellékes, hogy napjainkra ez a nézet egyébként teljes mértékben elavulttá vált) – miért nem sikerül átültetni hát a tárgykultúra más területeire is ezt a felfogást? (Vagy egyáltalán: bármilyen felfogást/koncepciót/logikát. Jó dolog az improvizálás, az ötletszerűség, az esetlegesség: csak talán nem azon dolgok vonatkozásában, amik elvileg sokáig körülöttünk/velünk vannak. Persze a tudatosság/tervszerűség/előrelátás az élet kilincseknél jóval fontosabb dimenzióiban is hiányzik sokszor, nem is értem, miért akadok fenn ezen épp itt és épp most…).
​
Szóval egy teljesen véletlen, lényegében elbénázott kattintás eredményeként jutottam el arra a weboldalra, ahol – ha már ott voltam –, nézelődtem kicsit és lássatok csodát, elég gyorsan ráakadtam STEFÁNIA-ra, aki hál istennek létezik hosszú címes, hosszú címes gombos és ablakfélkilincs formációkban is: imádom! Gyerekkorunkban nagyon sok helyen volt a faluban ilyesmi kilincs, sőt, otthon, anyuéknál, a kamraajtón ma is ilyen van (sajna alumíniumból és kevésbé áramvonalas fogantyúval), így hát egyből rám esett egy méretes adag nosztalgia is, amit egyáltalán nem bánok, sőt! A szerintem igazán esztétikus és szolid kilincseknek lesz majd egy újabb értéke is: mindazok az emlékek, amik általuk nap, mint nap felidéződnek majd.

(A képek ezúttal is a saját Pinterest profilomon található ház-inspirációs táblán találhatók.)

Mielőtt a fejemre tettem volna az ilyenkor szokásos babérkoszorút, operatív szinten kétszemélyes családom férfi tagja – tényleg csak nagyon halkan – megkérdezte, hogy és akkor jól látta-e a múlt héten, hogy tolóajtót is terveztem… Jól, Szívem. Koszorú vissza, keresés újratöltve…

Hát igen, ez tényleg majdnem kimaradt. A két tolóajtó. Akiknek szintén stimmelni kell majd a rendszerrel. Velük kapcsolatban Stefánia lényegében kijelölte a kívánatos irányt: réz köll, másról szó sem lehet. Stefánia döntését csak helyeselni tudom, mert eddigi életem tolóajtóin bizony elkövettem egy durva hibát, aminek aztán elég sokáig ittam is a levét: nem fém, hanem csak fém színű (=műanyag) süllyesztett kilincset választottam… Ami viszonylag gyorsan, nem egészen két év után már annyira lekopott, hogy kifejezetten csúnya volt. Magyarázkodhatnék persze, hogy gyenge és tudatlan nő vagyok, aki rábízta magát az Ajtókészítő Mester bölcsességére, meg hogy nem volt pénzem fém kilincsre, a duma azonban nem javítana semmit a helyzeten. Lényeg a lényeg, hogy természetesen végül átcseréltettem a műanyagot fémre, a leckét viszont megtanultam: a napi igénybevételnek kitett kilincseknek és fogantyúknak lehetőség szerint használattűrő anyagból kell lenni és pont. A festett műanyag meg nem az.
​
Süllyesztett réz fogantyúból szintén nincs kínálati dömping a kereskedőknél, de sebaj: vagy kör alakú vagy ovális, minden csicsától mentes, egyszerű darabot fogok választani, és ezzel tényleg lezártnak tekinthetem a projektet. Koszorú rögvest vissza a fejre, gyors ima, hogy Uram, kérlek, engedd, hogy Stefánia forgalmazója az elkövetkező 12 hónapban ne szűnjön meg, ne állítsa le a webshopját, és ne vonja ki a forgalomból ezt a terméket, továbbá hogy a majdani ajtó és ablakgyártó ne hackelje meg az elképzeléseimet; aztán jöhet megint a keresés, kutatás, mert most már tényleg kéne foglalkoznom a nyílászárók kérdésével is.

Amíg én túrom a netet, nektek egy receptet ajánlok, mégpedig a csirke curry általam oly nagyon kedvelt, Londonban tanult változatát, amiért minden egyes alkalommal hálát mondok magamban Ilona barátnőmnek… A receptet Paksra érkezésemkor elkészítettem a Paksi Hírnök felkérésére is (ezt követően mondjuk többet nem kértek fel semmire), így ti már képekkel illusztrálva olvashatjátok. Aki szereti a csípőset/erőset – én nagyon! –, az vindaloo curry-porral készítse, tutira betyáros lesz…!