Ahogy annak normális körülmények között lennie kell, sok éves (=évtizedes) vágyódás, jó néhány hónapnyi (igazából közel egy évnyi) keresés, és persze a kellő számú fiaskó után végre van egy HÁZ!!! Annak fényében, hogy alig 10 hónapja költöztünk be az új lakásba, és lényegében épp csak elmúltak a bútorszereléskor szerzett vízhólyagok a tenyeremről, talán kicsit gyorsnak tűnhet a tempó: ahhoz képest viszont, hogy mennyi ideje szeretnék egy saját házat, szerintem irtó lassan jutottam el ide. Az új (persze csak nekem az) lakás imádni való: remek (vagyis zöld és csendes) helyen van, tökéletes az alaprajza, mindent tud, amit egy ilyen lakásnak tudnia kell és nem utolsó sorban kiváló a fekvése a napi szintű paksi ingázáshoz. Viszont azóta, hogy megvettem, elég nagy változás történt az életemben, így új lakáska sajnos cseppet szűk lett (igen, tudom, mások 40 négyzetméteren nevelnek 3 gyereket, úgy hogy kussoljak, mert mi ketten "szorongunk" 60-on...), nem mellesleg pedig rákattantam a paradicsomlekvár-főzésre is (de az majd egy másik blogbejegyzés tárgya lesz, valamikor egyszer). Szóval a legnyomósabb érv a költözés mellett, az a kert. És persze a benne termeszthető mindenféle virág/zöldség/növény. No meg a kutya. (Meg persze az is, hogy a saját házában az ember a maga ura lehet. És hogy egy ház átépítése/felújítása olyan lehetőség, ahol az önmegvalósítás oltárán is áldozhat az ember lánya... Még ha ezen utóbbi szempont esetleg önzőnek is tűnik.). A házkeresés jó ideig teljesen eredménytelen volt, vagyonokért ugyanis nem akartam romot venni, de olyat sem, amihez (akár csak burkolatcsere-szinten) hozzá kell nyúlni. (Tudom, nem egyszerű elvárásaim voltak, amit nehezített az is, hogy mindannak a "valaminek", amit akartam, még olyan helyen is kellett lenni, ahonnan könnyen tudok Paksra bejárni...). Teljesen véletlenül került a képbe az a Tárnok és Biatorbágy közötti kis falu, amely kőbányája mellett az ott élő királyi sarjakról is híres (ez itt egy találós kérdés, Story-olvasóknak nem lesz nagy truváj megfejteni), és amit élőben meglátva elsőre szerelem volt. Nem azért, mintha cuki mézeskalács házak sorakoznának az utcákban és kolbászból lenne a kerítés: egyszerűen csak szép helyen fekszik, klasszul elérhető akár az M7-ről, akár az M1-ről, rendelkezik minden olyan infrastruktúrával, ami a normális élethez kell (pl. épp most fejezik be a csatornázást), normális(nak tűnő) emberek lakják, és a szomszédok köszönnek egymásnak. Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy végül nem az a ház lett az enyém, amit először szerettem volna: de most már úgy gondolom, hogy ez nem is akkora baj. Nem gyenge diliház részese lettem, amikor elkezdtem érdeklődni és egyeztetni az Első Szerelem Ház kapcsán; a tulajdonosok egymás iránti gyűlölete, zavaros dolgai és a mindezt súlyosbító, a kisebbségi tulajdonost képviselő, kifejezetten rosszindulatú ügyvéd azt eredményezte, hogy papíron bármennyire is eladó volt a ház, akármit csináltam, a gyakorlatban mégsem tudtam megvenni. Lehet, hogy csak nekem nem volt eladó, nem tudom. De valószínűleg jobb is így. Arról, hogy mit tud az Igazi Szerelem HÁZ - és mit nem -, a következő bejegyzésben fogok írni. Addig viszont javasolom elolvasni Jonas Jonasson Az analfabéta, aki tudott számolni című könyvét, mert bár semennyire nem tartozik a témához, rendkívül jó :-) (A képek forrása a kitalálandó település hivatalos - önkormányzati - weboldala.)
1 Comment
|
A blogíró...egyelőre a RÓLAM menüpontban definiálja önmagát. Később majd biztosan kerül ide egy rendkívül szellemes vagy bölcs mondás. Mindaddig azonban, amíg ez megtörténik, nézd meg kb. 1 centivel e mondás alatt a "Korábbiak" menüpontot is, vagy ha konkrét téma érdekel, akkor még lentebb a "Címkék"-et. Figyelem: a blogíró sem nem építész, sem nem lakberendező, sem nem atomfizikus, így oltári nagy bölcsességekre ne számíts! Korábbiak
June 2017
Címkék
All
|