Ma a Tolóajtók Varázslatos Világában fogunk kicsit kalandozni, ahonnan egy cseppet beugrunk a Lézervágott Csodák Földjére is, remélve, hogy azért túlságosan nem tévedünk el a szépségek ezen útvesztőjében. A tolóajtó azért nagyon fontos a számomra, mert elég sok helyen szeretném majd használni a lakásban, például függöny helyett, meg a tévé elrejtésére és talán még a konyhában is… De kezdjük az elején. A tolóajtó rendszertanilag alapvetően kétféle bír lenni: falon kívül és falon belül/rejtve/süllyesztve futó. Esetünkben kizárólag az első megoldás játszik (a másodikhoz ugyanis tokot kell csinálni és beépíteni, ami irtó macerás, marha sok pénzbe kerül, és viszont nem is minden felhasználási módnál oldható meg vagy indokolt), ahol a szükséges anyagokon és mesteremberen túlmenően már csak arra van szükségünk, hogy meglegyen az az üres falfelület, ahová nyitáskor-záráskor az ajtó rá tud csúszni, illetve ahol nyitott állapotában az ajtólap lényegében tartózkodik. (Ebből eredően a tolóajtónk egyben dekorációs elem is, amit célszerű figyelembe venni az adott falsík díszítése során…). Mivel nem igazán vagyok függönypárti, arra gondoltam, hogy a hálószobák ablakaira „tolóajtót” (=külső sínen mozgó merev anyagú síkelemet) teszek, mégpedig belülről. Nem, nem hülyültem meg teljesen, de ha a tévét el lehet rejteni egy ilyen megoldással, akkor ugyebár egy ablakot is… És ha már tévé: igen, a tévét is szeretném majd elrejteni, valószínűleg pont ezzel a módszerrel – mert szerintem a tévé (egészen pontosan a tévéműsor) nem igazán kívánatos része a közösségi életnek: kivéve persze a hideg téli estéken való bekuckózós filmnézéseket. Őrületesen dögös lenne egy ilyen tolóajtós konyhai „gardrób” is… … és a zuhanyzónak sem állna rosszul ez a kis áttetsző szépség. A tolóajtó igazán remek lehetőség a régi ajtók, zsalugáterek, spaletták, deszkák és lécek hasznosítására: Teszek ide néhány fém szépséget is, csak úgy, a gyönyörködés kedvéért: ...és akkor jöjjenek az üvegezettek, tükrösek: ...meg a különlegesek: A tolóajtót/ablakot/lemezt meg lehet csinálni olyan anyagból is, ami átereszti a fényt, ugyanakkor persze biztosítja a kívánt mértékű takarást is: erre a perforált lemez tűnik a legjobb megoldásnak. A perforálás történhet ipari szinten, viszonylag sokféle mintázatú áttört – fém vagy fa, esetleg műanyag – lemezt lehet kapni, ezek azonban alapvetően szőnyegminták. Ha egyedi perforációt szeretnénk, akkor a lézervágás lehet a megoldás: ilyen esetben csak a képzelet korlátai (meg a kívánatos vonalvastagság minimuma és maximuma) szabnak határt a lehetőségeknek. Aki figyelt egy picit az elmúlt egy-két év divatjára, annak bizonyosan feltűnt, hogy a lézervágott akármi – ruha, cipő, táska, ékszer – kifejezetten nagy divat lett. Egy dologra kell csupán figyelni, amikor lézervágott dolgot választunk (ide értve például az esküvői meghívókat is, hiszen a papír is alanya lehet a lézervágásnak): ne fogadjunk el olyan terméket, ahol a vágás mentén megsárgult (vagyis megégett) az anyag, ennek ugyanis nem kell szükségszerűen bekövetkeznie. Jól megválasztott lézercsóva és vágási sebesség esetén makulátlan (sz)éleknek kell létrejönnie. (Mondjuk azért azt tudomásul kell venni, hogy nem minden matéria alkalmas erre a technológiára, és hogy például textíliák esetén a lézervágás csak rendkívül kevés anyagnál helyettesíti a varrást/szegést, ergo használat/mosás közben a lézervágott szélek előbb-utóbb rojtosodni fognak… Ezzel együtt a lézervágott felületekkel elképesztő hatásokat lehet elérni, ahogy azt fentebb is láthattátok...) Ha már az áttört felületek témájánál vagyunk, nem bírom megállni, hogy ne mutassam meg Cal Lane-t, aki egy CSAJ, és bár nem lézerrel, hanem lángvágóval dolgozik, de zseniális, amit művel: Közben szép csendben alakul a Pinterestem is (ezek a ma mutatott képek is itt találhatók meg forrásukkal), a totális kuplerájt próbálom tematizált káosszá szervezni, továbbá nyitottam egy új táblát a moodboard-oknak is, amikkel egész egyszerűen nem tudok leállni, úgy hogy valaki végre csapjon már egy jó nagyot a kezemre... Ez itt a legújabb. A kiviteli tervek készülése is haladozik, a héten elvileg ismét szakértői megnézés lesz Sóskúton (remélem, hogy addig nem fújja el a viharos szél a tetőt…). Nekem közben vízteres kandallóbetétet kellene választanom (illetve először megismerni a hazai kínálatot, az egyes gyártók termékeinek előnyeit és hátrányait, az árakat, majd mindezt analizálni… Kicsit fájok ettől, így halogatom is rendesen…). Inkább az üvegtéglákkal szemezek, azok sokkal dekoratívabbak… (Üvegtégla azért fog kelleni, mert az étkező/konyha/télikert bevilágítása és átszellőzése érdekében meg fogjuk nyitni a szomszéd felőli falat, mégpedig egy kétrétegű üvegtégla fallal, amiben egymáshoz képest elcsúsztatva lesznek a nyitható elemek…) Ez az ablak-fal elég alaposan fog látszani majd a belső térben, így észnél kell lennem, már csak azért is, mert az üvegtégla nekem valahogy sem az ipari, sem a francia stílusba nem, vagy csak nehezen illeszthető bele… Most ezek tetszenek: És hogy végre vége legyen ennek a mai bejegyzésnek, a MÁSban gyorsan mutatok két kedves kis kérdést és a hozzájuk tartozó választ az egyébként 124 darabból álló Munkahelyi Sugárvédelmi Szabályzat vizsgatételeiből - mert hogy jövő kedden reggel 6-kor (igen, nálunk ilyen perverz időpontokban is vannak vizsgák) elvileg vizsgázni fogok. Aggódni persze nem kell, hiszen szokva vagyunk ehhez a dologhoz: az atomerőműben még az ilyen jóféléknek is, mint én, meg kell felelni ennek az elvárásnak (is). (Képzelhetitek, mit kell tudni annak, akit a reaktorok környékére engednek...). Mondjuk aki ráér március 2-án reggel 6-kor, és tényleg nincs jobb dolga, az egészen bátran szorítson nekem... Sosem lehet tudni :-)
0 Comments
A mellébeszélés illúziójának fenntartása érdekében mindjárt az elején teszek ide újabb, a földszinti fürdőt szemléltető moodboard-ot, így nem csak a kijelölt tárgytól sikerül azonnali hatállyal eltérnem, de kapásból meglesz a viszonyítási alap is. Mert hogy az emeleti fürdőt picit másmilyennek képzelem el, mint a földszintit – de persze azért stílusbeli kapcsolatnak muszáj közöttük lennie. A földszinti fürdő a maga 7,7 m2-ével és hatalmas ablakával kivételezett kis hercegnek tűnik a szegény kis 5,25 m2-es, teljesen ablaktalan-fénytelen emeleti fürdőhöz képest, aminek az alaprajzát mutatom is. Abban már most bizonyos vagyok, hogy nem kád, „csak” zuhanyzó lesz benne, a helyiség bejáratát pedig úgy kell kitalálnom, hogy az fényáteresztő, de át nem látható legyen (üvegtégla-fal, vagy üvegezett ajtó). Mint minden más közösségi és kommunális helyiségbe, ide is betonpadlót tervezek, egy fa mosdótálat, monoblokkos WC-t és épített zuhanykabint, esetleg egy beépített ülőkével. Mivel természetes fényt nem, vagy csak nagyon minimálisan fog kapni ez a helyiség, igyekszem majd világosabbra hangolni a berendezését, amit rögtön azzal kezdek, hogy a zuhanyfülkét a FabroStone által gyártott – viszonylag sötét – kőfával gondolom leburkolni. Ezzel túl is vagyunk a tőlem elvárt mennyiségű ellentmondáson, haladhatunk tovább. Ez a Fabro-féle kőfa jelen formájában persze nem alkalmas falburkolatként, mivel 5 cm vastag és a legkisebb darab is 6 kg (egy nagyobb pedig a 20 kg-ot is meghaladhatja), a Kedves Marketingigazgató Úr (szia, Kristóf…) viszont azt mondta, hogy fele ekkora vastagságban is gyártható a dolog, szóval no para. Hogy miért kell nekem egy ennyire macerásan beszerezhető dolog ahelyett, hogy simán csak választanék egyet a számtalan famintás csempe közül? Mert nem csak „faMINTÁJÚt”, hanem minél inkább „faHATÁSÚt” szeretnék, sőt, ha nagyon nem jön össze a dolog, akkor inkább elkezdek vízálló faburkolatot keresni (az egzóta fák között biztosan találok valamit… gondolom a teakfa, amiből a teraszbútorokat csinálják, jó kiindulási alap lehetne…). Az emeleti fürdő valószínűleg így cseppet rusztikusabb hatású lesz majd, mint földszinti társa, ezért ide vélhetőleg picit más stílusú szanitereket fogok választani. A WC és a mosdó környékén szerintem maradok a fehér metrócsempénél, azzal nem nagyon lehet mellényúlni – és akkor nagyjából meg is vagyunk. A ma esti Szívtől Szívig Kívánságfélórában én, mint a mulatós zene közismerten nagy ismerője és kedvelője ezúton szeretném küldeni ezt a dalt mindenkinek, aki szereti - különös tekintettel a Dal nyögvenyelős-erőlködős kínlódásán immáron sokadjára megfáradt, de még mindig rendíthetetlen rajongókra. És küldöm még ezt a dalt - és vele együtt millió puszit, bort, búzát és békességet - Debrecenbe, Rácalmásra, Bélapátfalvára, Budapest V., III. és XXII. kerületébe, valamint Tahitótfalura, Bázelbe, Németkérre, Bakonyszombathelyre, Paksra, illetve Oklahomába és persze Roglára is. Ja és hajrá Barcelona! Ma össze-vissza mondok majd mindent, mindenki válogassa ki belőle magának nyugodtan a kedvére való ocsút, tönkölyt, rostban gazdag E-számokat és a hideglelés további formáit is. Napi hasznosságok rovatunkban ma a Magyar Közlöny eladási csúcsokat döntögető (hasonló témában lásd még: Playboy címlap az ötvenpluszos Zalatnay Cinivel) múlt heti kiadását mutatjuk be, azon egyszerű oknál fogva, hogy mostantól az összes hozzám hasonló elmeroggyant tisztában legyen vele, miért is NEM jár neki az építőipari felfejlődést megsegítő ÁFA- visszaigényelhetőség. Azon tanácsokat adóim kedvéért, akik most csóválják a fejüket, hogy lám-lám, ők már mikor megmondták, hogy túrjam el az egészet a pic.ába és építsek helyette újat, ezúton szeretném leszögezni, hogy:
Múlt héten játszásiból csináltam még pár kollázst a földszinti fürdő vonatkozásában, majd elmentem az érdi terrakotta.hu kirendeltségre, hogy nézzek a sötét pala helyett egy világosabb szürke greslapot, és ettől aztán jól fel is borult a rendszerem. Mert hogy természetes fénynél újra megnéztem a szerelem Cevica csempét, és rájöttem, hogy túl sötétnek találom…A színét pedig túl karakteresnek. Így hát arra jutottam, hogy sokkal klasszikusabb, jobban időtálló megoldásokat fogok keresni, olyanokat, amik nagyobb teret engednek majd a jövőbeli átalakítási/újradekorálási rohamaimnak (mert hogy olyanok garantáltan lesznek…). Íme hát a kollázskészítési ujjgyakorlatok, amik igazából semmi másra nem jók, mint annak szimbolizálására, hogy kiegészítőkkel nem csak a nőket, de a szobákat is újjá lehet varázsolni. Aztán mondom azt is, hogy mire jutottam - azaz hol is tartok éppen. A beton padozathoz továbbra is ragaszkodni fogok (a szobákat leszámítva, oda ugyanis hajópadló kerül), mert egyrészt imádom, másrészt szerintem a beton örök (még ha nem is mindig trendi, ami mondjuk engem elég kevéssé izgat). A beton szürkéje egy jó kis semleges szín, amihez rengeteg sok más színt és anyagot lehet párosítani, és ha úgy akarom, akkor később át lehet festeni, vagy akár le is lehet burkolni. Én momentán szőnyegekben gondolkozom – a fürdőben is –, ezekkel pedig annyiféle stílust lehet előidézni, amennyit csak akarok. A beton színe és textúrája a falakon is vissza fog köszönni, mégpedig lehetőség szerint nagyméretű greslapok formájában (mert ez ugyebár tágítja a teret). Szerencsére beton hatású greslapból egészen normális a választék, most éppen ez a Refin lap a kedvencem (igen, tudom, brutál a felülete és tisztára hülye vagyok, hogy pénzt akarok adni valamiért, amit egy nagyobb kalapáccsal is elő lehetne idézni… de nekem rettentően tetszik!!!). Ha majd meglesz a végleges beton hatású greslap, akkor nyilván az fog megjelenni a házban mindenütt, ahol ilyen jellegű – extra – burkolásra szükség lesz (a nappaliban pl. nem tartom kizártnak, hogy valamelyik falon legyen ilyen…). Hogy mégis kerüljön klasszikus stíluselem is a fürdőbe, a kád/zuhany burkolásához cementlap-utánzat csempét néztem ki, ezzel – legalább is részben – hódolva az egyik szerelmemnek, a cementlap-mintázatnak. Tudom, ez most egy erősen feljövő divatirányzat, ami alkalmasint majd pont olyan gyorsan fog lecsengeni, mint minden más hájpolás is, de engem ez sem zavar. A cementlap annyira régi szerelem, hogy ki kell állnia az idők próbáját – főleg, hogy igazából nem is cementből lesz, hanem csempéből. Mert hogy a cementlap nem igazán javallott vizes helyiségekbe, zuhanyzóba pedig abszolúte nem. Meg még hogy jó drága is (olyan 15.000 Ft körül van az átlagos négyzetméter-ár) – na nem, mint ha ezt az utánzatot ingyen adnák, sőt... Az átlagos/hétköznapi csempeárakhoz képest picit húzós (13.000 Ft/m2), viszont elég jó minőség, egy Mainzu nevű manufaktúrában készítik. Én a Florentine családot szemeltem ki magamnak, ez egy elég mozgalmas, de klasszikus mintázat, ami a maga fekete-szürke-fehér színvilágával eléggé decens ahhoz, hogy akár pirosat vagy sárgát is passzíthassak hozzá (már ha nem utálnám annyira ezt a két színt magam körül…). És ha esetleg kellene még egy fajta burkolat (mert mondjuk hagyományos kádat veszek, amit beépítek), akkor szemrebbenés nélkül a lambériát használnám, persze fehérre festve. Ezt a napot egyébként fel is fogom jegyezni valahová, mert eddig kézzel-lábbal tiltakoztam a lambéria gondolata ellen (mondjuk a 70-es évekbeli, tokától bokáig léclambériába burkolt helyiségektől szerintem másokat is kiver a víz, nem csak engem). Ha viszont azt nézem, hogy kádburkolatnak valami olyan kéne, amit ha esetleg szét is kell verni egyszer, akkor sem ér túl nagy kár és könnyen pótolható, akkor nem nagyon marad más. Ezt a témát majd még jobban körül kell járnom, már csak azért is mert a fa versus műanyag lambéria párharcban elég sok pro és kontra érv van, amiket jó alaposan át kell fontolni. Kád ügyben amúgy sem jutottam még döntésre: továbbra is hezitálok az épített betonkád és a boltban kapható beépíthető akrilkád között. Az első saját lakásomban betonkád volt, amit nagyon szerettem, az elkészítéséhez pedig „csak” zsaluzás és beton, meg persze burkolóanyag kell, ami ugyebár a mozaikcsempe tud lenni. A betonkád nagy előnye, hogy egyrészt teljesen személyre szabható (méret, perem), másrészt zuhanyzáshoz is tökéletes, mivel teljesen egyenes az alja. Viszont „vacakolni” kell vele, vagyis – még ha csak minimálisan is, de – meg kell tervezni, meg kell építeni és kívül-belül burkolni kell. Az akrilkádat „csak” beépíteni” kell, meg persze takarni/burkolni, viszont nem valószínű, hogy anyagilag ez jobb lenne, lévén egy középkategóriás kád 100.000 körül mozog, és akkor a sok frinc-franc persze még külön jön mindehhez… Mondjuk stílusban az épített kád biztosan jobb lenne, és ha például fehér méhsejt csempemozaikkal burkoltatnám (fekete fugával), az látványban is elég ütőset mutatna, na és persze stimmelne a csempével, a betonpadlóval és a szürke greslapokkal is… Hmmmm…. A Nap Jó Híre rovat az engedélyezési eljárásról szól, mert hogy múlt héten beletettük az elektronikusba a terveket, Építész Úr pedig tegnap már volt is a Nagytekintélyű Hatóságnál, ahol nem csupán felkészülten, de barátságosan és segítőkészen is fogadták. A szuperflow ezen áramlatában rögvest ismertették is a hiánypótlási igényt, majd másnapra (=mámma) a hatósági szemlét is kitűzték, ami sóskúti ügyeim földi helytartójának, Apukámnak hála kábé 5 perc alatt le is zajlott. Remélem, hamarosan a várva döntés is megszületik… Szorítok magunknak. És tényleg nagyon köszönöm a hungarian államigazgatásnak, hogy továbbra is a tankönyveinkben tanított emberi arcát mutatja: az ismeretségi körömben kizárólag rémes sztorikat hallottam építési engedélyézés témában. A Nap Rossz Híre Rovat szerint sajnos megint vettem valamit a házba (pedig most már tényleg megfogadtam, hogy ilyet többet nem csinálok… ennyit a fogadalmaimról…): Virtuális Francia Barátném, Bea segítségével egy 80 cm átmérőjű faliórát szereztem be, ami egészen biztosan jó lesz majd valahová… (Igen, tudom, ez a szemlélet már többeket juttatott pokolra, anyagi csődbe, kóros felhalmozókról szóló amerikai sorozatokba… Lécci Apukámnak ne is szóljon senki erről a csip-csup beszerzésről, mert szegényt már így is a frász kerülgeti a házban maradt holmiktól és attól a problémától, hogy mi a fenét csinálunk ennyi mindennel, amikor csupasz felvonulási területet kell biztosítani…) A mai másban ennek a tetves esőnek fogok hadat üzenni az egyik aktuális kedvenc nótámmal, mert bár alapvetően imádom a szürkét, az égbolton mégis csak rohadtul utálom, és ennyi nap után meg már unom is. Éljenek hát a mézestea-hangon éneklő bongyor kiskrapekok és a lúzer rendőrök, követeljük vissza a Napot, vesszenek a gumicsizmák! Ezúton is elnézést kérek minden jó ízlésű olvasómtól, aki tegnap óta esetleg sugárbanhányásnak örvend: a hülye lány jól egybepakolta a hosszú hetek sok-sok munkájával a fejébe belekerült katyvaszt: és lőn belőle egy sokkal nagyobb, viszont ordenáré káosz, mint annak előtte volt. Amikor ma végre összeállítottam az első moodboard-ot, hogy egyben lássam a fejemben tobzódó kis kedvenceimet, nagyon csúnyán el kellett szégyellnem magam: ekkora katasztrófát még sohasenem láttam és csináltam, pedig állítólag utóbbiban nem is vagyok annyira rossz. Mutatom, mi az, amire mostantól tekintsetek úgy, mint a NEM SZABAD/TILOS/KÍNOS/BOTRÁNYOS iskolapéldájára: mert ezt hívják úgy, hogy TOO MUCH. Aki esetleg színtévesztő és/vagy dizájn-rezisztens, súlyosabb esetben gyógyíthatatlanul mérnök mentalitású személyiség lenne, annak mondom is, hogy mi a gáz: a képen nem az a baj, hogy egymásra dobáltam a tárgyakat, és azok kicsit sem méretarányosak (mert ez ugyebár egy szubjektív kollázs), hanem az, hogy túl sok hangsúlyos elem van, márpedig egy helyiségben ugyebár egy ún. fókuszpont az egészséges. Minden más, az adott térben megjelenő tárgynak/dolognak pedig valamilyen módon kapcsolatban kell lennie ezzel a fókuszponttal, akár úgy, hogy kiegészítik egymást, akár úgy, hogy kontrasztot teremtenek egymásnak. Aki szakképzett belsőszépítész vagy térépítő, az legyen szíves ne röhögjön túl hangosan azon, amit most írtam, mert egyrészt fel fog ébredni a család, másrészt a primitív megfogalmazás saját tapasztalaton alapul, maximálisan nélkülözve minden tudományos/szakmai információt. Igen, tudom, rengeteg szakirodalom van lakberendezés témában, meg online tanfolyamok is, de én most nem érek rá ezeket olvasni, mert lakberendeznem kell… Újrakezdtem az egészet, immáron moodboard-szinten gondolkodva, és egyelőre ezt a három változatot sikerült összehoznom. 1. Fókuszpont: a fa mosdótál Ez itt egy cseppet szecessziósra sikerült, de valamiért a faanyag mintázata engem erre inspirált. Nincs nagy truváj vagy bátorság ebben az elgondolásban, ezért is tekintek rá úgy, mint afféle biztonsági megoldásra. 2. A klasszikus Igazából ez is egy biztonságos megoldás, ahol a szaniterek ihlették a körítést. Ebben a koncepcióban már nem fa mosdótál szerepel, hanem a WC stílusához illő (pultra ültetett) mosdótál. És akkor jöjjön az aktuális kedvencem! 3. Papagájosos Ez a megoldás egyértelműen a tapéta dominanciájáról szól, holott elvileg ugye viszonylag kis felületre kerül majd: viszont imádom a bujaságát! A burkolatok nem változtak, a szaniterek nagyon letisztultak, a mosdópult egy fekete (akár fém) konzolasztal (bár ide jöhet majd a Singer-láb + fekete pultlap megoldás is), a lámpa beton (a terv elbírja egyébként a biztonsági játék tervben használt érdekes réz csillárt is), a szőnyeg fröcskölt, cement hatású. Még az sem kizárt, hogy kevésbé élénk színű anyagokból akár a fa mosdótál is beférhetne ide... Majd holnap csinálok erre a tervre még néhány alváltozatot.
Ja, amúgy a moodboardokat a Polyvore-on készítettem (írtam már korábban arról, hogy egy időben öltözékterveket készítettem ezen a felületen, így én régi motorosnak számítok itt), ha valakit esetleg érdekel, hogyan kell ezt csinálni, nézze meg a Kicsi Ház bloggerének témába vágó írását. A mai MÁSt szerencsétekre megint kihagyom, mert nem találtam hülyevagyokdenagyon témájú dalokat (illetve persze vannak ilyenek, de azok mind a lávmitender témakörben dolgozzák fel a hülyeséget, ízlésügyi balfogásokat egyelőre senki nem zenésített meg...). Nem szeretném tovább halogatni a fejemben lévő fürdőügyi zűrzavar kezelését, ezért megírom ezt a bejegyzést, mert így talán rendet tudok vágni a saját káoszomban – előtte azonban gyorsan elmesélem, hogy épp egy hete járt nálam példaképem, Otthonkommandó Krivarics Ditta, aki nem csak zseniális otthonvarázsló és rendkívül népszerű térszépészeti blogger, de a „Régiből újat” (természetesen bútorfestésről szóló) című könyv elkövetője is. Dittát belsőépítészeti/lakberendezési konzultációra kértem fel, és reményeim szerint ez a jövőben is folytatódik majd: abban maradtunk ugyanis, hogy időről-időre átnézi az elképzeléseimet és segít, ha elrontok vagy nem tudok megoldani valamit. A Dittával való találkozás csak megerősített abban, hogy hallgassak természetes vágyaimra, és a korábbiaknál sokkal nagyobb mértékben engedjek teret az ipari stílus iránti vonzalmamnak. Ligetvári Zseni Istvánnak köszönhetően egy modern-régi házam lesz, így a lakberendezés is viselni fogja magán a kettősség jegyeit, az új jelszó tehát: INDUSTRIAL FRENCH ECLECTIC. És akkor kezdjünk is dolgozni. Ennek első lépéseként rögzítem a saját fejemben, hogy 2 db fürdő lesz a házban (vagyis ne csak a földszintivel foglalkozzak) és a vendégeknek szánt WC-ről se felejtkezzek el (ergo legalább 2, de inkább 3 bejegyzés várható…). És talán nem ártana hozzácsapni ehhez a cucchoz a háztartási helyiséget sem, ami ugyebár egy légtérben lesz majd a földszinti fürdővel. (Lehet, hogy nem ártana, de most akkor is csak magával a fürdővel foglalkozom, amit pirossal körbe is jelöltem az alaprajzon.) Aztán rögzítem azt is, hogy az eredeti kétállásos mosdó + zuhany + önálló kád koncepciót a józan ész – amely felfedezte, hogy a WC és a bidé bizony kimaradt a fürdőből – némiképp átalakította, így már csak egy mosdó lesz a földszinti fürdőben, és a fürdőkád egyben zuhanyzó is lesz. Néhány, a fürdővel kapcsolatos dolog már elég régen eldőlt, ilyen pl. a fa mosdótál is. A fa mosdótálakat eredetileg egy beton pultra terveztem ráültetni, most viszont már csak 125 cm helyem lesz a mosdó számára, így nem biztos, hogy érdemes lesz zsaluzással meg betonozással vacakolni… Talán megfelelő lehet egy kevésbé végleges, a jövőbeli átalakítások lehetőségét jobban biztosító pult, például egy asztal(ka). A Singer varrógépasztal, illetve annak lába triviális megoldásnak tűnik, számos szép példát lehet találni ezek mosdópultként való használatára. Nekem annyit biztosan muszáj lesz korrigálnom ezen a megoldáson, hogy a fa mosdótál szépségét kihangsúlyozandó fekete vagy szürke (esetleg fém színű) pultlapot kell használjak. Sajnos őrületes vonzalmat érzek a kecses lábú konzolasztalok, illetve az art deco/art nouveau iránt is, így elég sok lehetősége lesz az életnek, hogy valami szép, mosdópultnak valót sodorjon elém. Az már csak a szuperkrémes, ámde zsírszegény hab lenne a tortácskámon, ha a mosdópult fölé kerülő tükör – ami franciaországi Bea barátném jóvoltából már meg is van – mellé Singerből készült falikarok kerülhetnének, és teremne valahová egy Singer-lábból készült tároló is… Gondolkodnom kell valami burkolaton is, amit a mosdó környékén – de csak félmagasságban – fogok használni. Ha nem támad jobb ötletem, akkor marad a jó öreg metrócsempe, ami egyaránt szépséges feketében és fehérben is (ez utóbbi látható az első, Singerlábasmosdós képen), lehet játszani a fugával, vagy néhány önmagában mintás darab beillesztésével. Tetszik nagyon a méhsejt mintájú csempemozaik is, bár négyzetméterárban csúnyán ráver a metrócsempére (kábé háromszor annyiba kerül…). Titokban még játszom a struktúrált/érdesített lemez gondolatával is, ami szintén régi-régi becsípődés, de az agyam értelmesebb része már szirénázik, hogy sok lesz a matéria, sok lesz a textúra… Én meg vitatkozom önmagammal, hogy jó-jó, hát ha nem a mosdónál, akkor legalább a WC-bidé környékén hadd használjam már egy kicsit… Olyan szép…. (Gondolom már Ditta is a kezemre csapott virtuálisan…) Amíg az énem két idiótája vívódik, normális részem majdnem megfeledkezik a csapról, pedig hát az nem szokott ártani, ha van egy a mosdó környékén. Volt néhány nap, amíg a country vonal próbálkozott feltörni bennem, és rusztikus réz csapokat nézegettem, de az irántuk való lelkesedésem sosem volt igazán töretlen. Végül arra jutottam, hogy próbálok visszafogott vonalvezetésű, egyszerű csapokat találni, amik nem túlságosan feltűnőek, de van bennük valami klasszikus. Egyelőre őket szeretem: A mosdó mellett kap majd helyet a törölközőszárító radiátor is, amit szintén rég ki/megtaláltam: a Betatherm HC típusú csőradiátora a kedvencem, amit bármelyik RAL színben meg lehet rendelni, így ha akarom akár fekete vagy szürke is lehet. A most következő mosdó-inspirációt tisztán csak a nyálcsorgatás végett teszem ide: szerintem nincs ember a Földön, aki azt mondaná, hogy ez nem szép… (Ha véletlenül mégis van, és pont az én olvasóim között, akkor könyörgöm, ne árulja el magát, mert megszakad a szívem, kimúlok, és onnantól nincs tovább se Ház, se Más…) És akkor jöjjön a fürdő lényege, a fürdőkádba oltott zuhanyzó, aminek alapötlete már régóta megvan (sokan szerettétek, szerintem nem véletlenül, mert tényleg mesés, bár nincs benne semmi bonyodalom). Én továbbra is ezzel a szintén jó ideje megtalált Cevica csempével (pontosabban ezek valamelyikével) képzelem el a belső burkolatot, ami egy eléggé strukturált felületet fog képezni, így kívülről már nagyobb lapokkal gondolnám el a kád burkolatát, mégpedig egészen sötét szürke/antracit színben. Új kedvencem a pala, ami matt felületével szépen illeszkedne a cement padozathoz és csodásan illene a fényes felületű csempéhez is. Ha szerencsém lesz, akkor persze előfordulhat az is, hogy találok hasonló színű matt greslapot, ami árban lényegesen kedvezőbb, mint a valódi kő. Valószínűleg a kád jobb oldalán (majdan) lévő, kb. 40 cm mély belső ablakpárkányt és az ablak alatti falrészt is ugyanazzal az anyaggal fogom burkoltatni, mint a kád külső részét – de a WC-bidé mögötti pengefal is esélyes erre a borításra. (Kivéve persze, ha legalább itt győz a strukturált fém borítás, vagy ha megismétlem ugyan azt a burkolatot, ami majd a mosdónál lesz…) Mivel szoba hatású fürdőszobát szeretnék, van egy olyan érzésem, hogy a WC melletti – nem túl széles – falfelületet le fogom tapétázni. Az inspirációm ez a csodás Ellie Cashman tapéta volt, amiből 1x3 méternyi alig 220 euróba kerül (basszusbasszusbasszus), így keresnem kellett helyette valami más, legalább picirit megközelítően impresszív mintázatot. Nos, kedvenc helyemen, a Wallcover-en (ahonnan egyébként a jelenlegi lakásom tapétáit is rendeltem, és bizony nagyjából fele áron sikerült beszereznem őket, mint ahogyan idehaza árulták) találtam is néhány nagyon szép lehetőséget. Valljuk be őszintén, ezek közel sem annyira lehengerlően gyönyörűek, mint Ellie Cashman: viszont teljesen normális, tekercsenként 15-50 euró közötti áron kaphatók. Szegény kis szépségeim hirtelen annyira sokan lettek, hogy egyelőre választani sem bírok közülük. Íme ők a szecesszió jegyében: …ők pedig inkább az industrial egyszerűségét bírják bedögösíteni (és tényleg annyira jók, hogy ember legyek a talpán, amikor majd döntök…:-) Nem tartom kizártnak, hogy a pengefal fölé – mondjuk a mennyezetről lelógatva – kerül majd egy jó nagy kép, vagy VALAMI, ami látványos térelválasztó és dekorációs funkciót tölt be (a fürdőszoba és a háztartási helyiség ugyanis egy légtér lesz, a térérzet és a szellőzés miatt is). És akkor jöjjön a WC és a bidé. Klasszikus vonalú fajanszokban gondolkodom, ami vagy nagyon letisztult vonalvezetésű, vagy van benne egy csipet rusztikusság – és persze monoblokkos, mert ez a megoldás az, ami stílusban is a leginkább ideillő. A szerelmem a Hatria Dolce Vita modellje, amiből a WC és a bidé párosa együtt sajnos 250.000 Ft körül van (és akkor a sok vicik-vacak még nincs benne az árban, pedig azok minden szaniterhez szoktak kelleni…). A Ferromix hasonló vonalvezetésű termékei árban jóval kedvezőbbnek tűnnek (100.000 körül van a két fajansz együtt), feltéve persze, hogy a minőség nem a béka seggéhez konvergál… Őszintén szólva nem ismerem ezt a márkát, illetve talán egyszer volt egy konyhai csapom tőlük, de az pár év után bemondta az unalmast, ellentétben a fürdőszobai Ramon Soler csapokkal, amik 11 éve töretlenül teszik a dolgukat… mondjuk annyiba is kerültek. Azt hiszem, a szaniterek pont azon elemei a háznak, amikből a lehető legjobbat kell választani, mert nem kellemes dolog pár évente vécécsészét cseréltetni… Tetszik a Kerasan Waldorf nevű modellje is, de árban ez is a Dolce Vitához közelít. Kevésbé rusztikus, inkább klasszikusan egyszerű a GSI Panorama WC és bidé, ami árban inkább a Hatria-hoz közelít, mint a Ferromix-hez, viszont minőségben talán ez már egy erős középkategóriának tekinthető. És akkor már nem is kell más, mint egy szuper csillár (mondjuk egy az Emil Stejnar által tervezett Sputnik ihlette darab, mert az eredeti, illetve annak dizájnerek általi utángondolása a mocskos drága kategóriába tartozik), egy meseszép szőnyeg, és egy mondjuk 40 cm széles szekrényke a bidé mellé – és nagyjából kész a fürdő!!! (A vágyálom csillár kapcsán: A Kicsi Ház bloggere nem is olyan rég tette közkinccsé egy IKEA Stockholm lámpa hackelésével létrehozott Sputnik-csillár megvalósítását: zseniális!!!) Hát ember legyen a talpán, aki végigjött velem ezen a hatalmas és túlzsúfolt majdnem-moodboard-on: ígérem, hogy hamarosan megcsinálom majd az igazi táblát is. Jutalmul ma nem is teszek ide MÁSt, menjetek békével, és ki ne hagyjátok a Mentalista utolsó évadát csütörtökön!
A rút kiskacsa hipernaturalisztikus bemutatását követően jöjjön most akkor a másik végpont is: megérkeztek végre a színes-szagos engedélyezési tervlapok, úgy hogy örülés van. Ma megint nem fogok sokat dumálni, csak mutatom, hova szeretnénk majd eljutni. Ligetvári István Drága Építész Úrnak - és az ő Csaba barátjának és kollégájának - ezúton is sok-sok köszönet, hogy nem kevés kínlódás árán formába öntötte az álmaimat. (A tervezési fázis ezzel persze nem ért véget, hiszen még csak ezután fog kezdődni a kiviteli tervek készítése, ami gondolom megint nem lesz egyszerű menet...) Utólagos irat: többek is szerették volna látni nagyobb méretben a terveket, így az ő kérésükre a bejegyzés végén pdf file-okat helyeztem el...
A tisztelt nagyérdeműt ma nem fogom verbálisan fárasztani, mert életbe léptetem a grafikusok és marketingesek "egy kép többet mond ezer szónál" című örök érvényű igazságát és annyi fotó teszek ide, hogy talán még vissza is sírjátok szószátyárkodásomat.
A hétvégén Sóskúton jártam, kék ibolyát persze nem láttam, viszont dokumentáltam az aktuális tényvalóságot. Ha esetleg valaki még mindig irigyelne, hogy milyen jó is nekem, mert drága csempékről és villanykapcsolókról ábrándozom, annak megmutatom, mi is a helyzet valójában. Innen kell elindulnunk. |
A blogíró...egyelőre a RÓLAM menüpontban definiálja önmagát. Később majd biztosan kerül ide egy rendkívül szellemes vagy bölcs mondás. Mindaddig azonban, amíg ez megtörténik, nézd meg kb. 1 centivel e mondás alatt a "Korábbiak" menüpontot is, vagy ha konkrét téma érdekel, akkor még lentebb a "Címkék"-et. Figyelem: a blogíró sem nem építész, sem nem lakberendező, sem nem atomfizikus, így oltári nagy bölcsességekre ne számíts! Korábbiak
June 2017
Címkék
All
|