|
Ma össze-vissza mondok majd mindent, mindenki válogassa ki belőle magának nyugodtan a kedvére való ocsút, tönkölyt, rostban gazdag E-számokat és a hideglelés további formáit is. Napi hasznosságok rovatunkban ma a Magyar Közlöny eladási csúcsokat döntögető (hasonló témában lásd még: Playboy címlap az ötvenpluszos Zalatnay Cinivel) múlt heti kiadását mutatjuk be, azon egyszerű oknál fogva, hogy mostantól az összes hozzám hasonló elmeroggyant tisztában legyen vele, miért is NEM jár neki az építőipari felfejlődést megsegítő ÁFA- visszaigényelhetőség. Azon tanácsokat adóim kedvéért, akik most csóválják a fejüket, hogy lám-lám, ők már mikor megmondták, hogy túrjam el az egészet a pic.ába és építsek helyette újat, ezúton szeretném leszögezni, hogy:
Múlt héten játszásiból csináltam még pár kollázst a földszinti fürdő vonatkozásában, majd elmentem az érdi terrakotta.hu kirendeltségre, hogy nézzek a sötét pala helyett egy világosabb szürke greslapot, és ettől aztán jól fel is borult a rendszerem. Mert hogy természetes fénynél újra megnéztem a szerelem Cevica csempét, és rájöttem, hogy túl sötétnek találom…A színét pedig túl karakteresnek. Így hát arra jutottam, hogy sokkal klasszikusabb, jobban időtálló megoldásokat fogok keresni, olyanokat, amik nagyobb teret engednek majd a jövőbeli átalakítási/újradekorálási rohamaimnak (mert hogy olyanok garantáltan lesznek…). Íme hát a kollázskészítési ujjgyakorlatok, amik igazából semmi másra nem jók, mint annak szimbolizálására, hogy kiegészítőkkel nem csak a nőket, de a szobákat is újjá lehet varázsolni.    Aztán mondom azt is, hogy mire jutottam - azaz hol is tartok éppen. A beton padozathoz továbbra is ragaszkodni fogok (a szobákat leszámítva, oda ugyanis hajópadló kerül), mert egyrészt imádom, másrészt szerintem a beton örök (még ha nem is mindig trendi, ami mondjuk engem elég kevéssé izgat). A beton szürkéje egy jó kis semleges szín, amihez rengeteg sok más színt és anyagot lehet párosítani, és ha úgy akarom, akkor később át lehet festeni, vagy akár le is lehet burkolni. Én momentán szőnyegekben gondolkozom – a fürdőben is –, ezekkel pedig annyiféle stílust lehet előidézni, amennyit csak akarok. A beton színe és textúrája a falakon is vissza fog köszönni, mégpedig lehetőség szerint nagyméretű greslapok formájában (mert ez ugyebár tágítja a teret). Szerencsére beton hatású greslapból egészen normális a választék, most éppen ez a Refin lap a kedvencem (igen, tudom, brutál a felülete és tisztára hülye vagyok, hogy pénzt akarok adni valamiért, amit egy nagyobb kalapáccsal is elő lehetne idézni… de nekem rettentően tetszik!!!).  Ha majd meglesz a végleges beton hatású greslap, akkor nyilván az fog megjelenni a házban mindenütt, ahol ilyen jellegű – extra – burkolásra szükség lesz (a nappaliban pl. nem tartom kizártnak, hogy valamelyik falon legyen ilyen…). Hogy mégis kerüljön klasszikus stíluselem is a fürdőbe, a kád/zuhany burkolásához cementlap-utánzat csempét néztem ki, ezzel – legalább is részben – hódolva az egyik szerelmemnek, a cementlap-mintázatnak. Tudom, ez most egy erősen feljövő divatirányzat, ami alkalmasint majd pont olyan gyorsan fog lecsengeni, mint minden más hájpolás is, de engem ez sem zavar. A cementlap annyira régi szerelem, hogy ki kell állnia az idők próbáját – főleg, hogy igazából nem is cementből lesz, hanem csempéből. Mert hogy a cementlap nem igazán javallott vizes helyiségekbe, zuhanyzóba pedig abszolúte nem. Meg még hogy jó drága is (olyan 15.000 Ft körül van az átlagos négyzetméter-ár) – na nem, mint ha ezt az utánzatot ingyen adnák, sőt... Az átlagos/hétköznapi csempeárakhoz képest picit húzós (13.000 Ft/m2), viszont elég jó minőség, egy Mainzu nevű manufaktúrában készítik. 
Én a Florentine családot szemeltem ki magamnak, ez egy elég mozgalmas, de klasszikus mintázat, ami a maga fekete-szürke-fehér színvilágával eléggé decens ahhoz, hogy akár pirosat vagy sárgát is passzíthassak hozzá (már ha nem utálnám annyira ezt a két színt magam körül…). És ha esetleg kellene még egy fajta burkolat (mert mondjuk hagyományos kádat veszek, amit beépítek), akkor szemrebbenés nélkül a lambériát használnám, persze fehérre festve. Ezt a napot egyébként fel is fogom jegyezni valahová, mert eddig kézzel-lábbal tiltakoztam a lambéria gondolata ellen (mondjuk a 70-es évekbeli, tokától bokáig léclambériába burkolt helyiségektől szerintem másokat is kiver a víz, nem csak engem). Ha viszont azt nézem, hogy kádburkolatnak valami olyan kéne, amit ha esetleg szét is kell verni egyszer, akkor sem ér túl nagy kár és könnyen pótolható, akkor nem nagyon marad más. Ezt a témát majd még jobban körül kell járnom, már csak azért is mert a fa versus műanyag lambéria párharcban elég sok pro és kontra érv van, amiket jó alaposan át kell fontolni. Kád ügyben amúgy sem jutottam még döntésre: továbbra is hezitálok az épített betonkád és a boltban kapható beépíthető akrilkád között. Az első saját lakásomban betonkád volt, amit nagyon szerettem, az elkészítéséhez pedig „csak” zsaluzás és beton, meg persze burkolóanyag kell, ami ugyebár a mozaikcsempe tud lenni. A betonkád nagy előnye, hogy egyrészt teljesen személyre szabható (méret, perem), másrészt zuhanyzáshoz is tökéletes, mivel teljesen egyenes az alja. Viszont „vacakolni” kell vele, vagyis – még ha csak minimálisan is, de – meg kell tervezni, meg kell építeni és kívül-belül burkolni kell. Az akrilkádat „csak” beépíteni” kell, meg persze takarni/burkolni, viszont nem valószínű, hogy anyagilag ez jobb lenne, lévén egy középkategóriás kád 100.000 körül mozog, és akkor a sok frinc-franc persze még külön jön mindehhez… Mondjuk stílusban az épített kád biztosan jobb lenne, és ha például fehér méhsejt csempemozaikkal burkoltatnám (fekete fugával), az látványban is elég ütőset mutatna, na és persze stimmelne a csempével, a betonpadlóval és a szürke greslapokkal is… Hmmmm….   A Nap Jó Híre rovat az engedélyezési eljárásról szól, mert hogy múlt héten beletettük az elektronikusba a terveket, Építész Úr pedig tegnap már volt is a Nagytekintélyű Hatóságnál, ahol nem csupán felkészülten, de barátságosan és segítőkészen is fogadták. A szuperflow ezen áramlatában rögvest ismertették is a hiánypótlási igényt, majd másnapra (=mámma) a hatósági szemlét is kitűzték, ami sóskúti ügyeim földi helytartójának, Apukámnak hála kábé 5 perc alatt le is zajlott. Remélem, hamarosan a várva döntés is megszületik… Szorítok magunknak. És tényleg nagyon köszönöm a hungarian államigazgatásnak, hogy továbbra is a tankönyveinkben tanított emberi arcát mutatja: az ismeretségi körömben kizárólag rémes sztorikat hallottam építési engedélyézés témában. A Nap Rossz Híre Rovat szerint sajnos megint vettem valamit a házba (pedig most már tényleg megfogadtam, hogy ilyet többet nem csinálok… ennyit a fogadalmaimról…): Virtuális Francia Barátném, Bea segítségével egy 80 cm átmérőjű faliórát szereztem be, ami egészen biztosan jó lesz majd valahová… (Igen, tudom, ez a szemlélet már többeket juttatott pokolra, anyagi csődbe, kóros felhalmozókról szóló amerikai sorozatokba… Lécci Apukámnak ne is szóljon senki erről a csip-csup beszerzésről, mert szegényt már így is a frász kerülgeti a házban maradt holmiktól és attól a problémától, hogy mi a fenét csinálunk ennyi mindennel, amikor csupasz felvonulási területet kell biztosítani…)  A mai másban ennek a tetves esőnek fogok hadat üzenni az egyik aktuális kedvenc nótámmal, mert bár alapvetően imádom a szürkét, az égbolton mégis csak rohadtul utálom, és ennyi nap után meg már unom is. Éljenek hát a mézestea-hangon éneklő bongyor kiskrapekok és a lúzer rendőrök, követeljük vissza a Napot, vesszenek a gumicsizmák!
0 Comments
|
