Premier pláne: kész az első tervvázlat!!!

Ma abszolút szükségtelen, hogy teljesen hülye címeket adjak a bejegyzésemnek, lévén megtörtént az indító kapavágás álmaim manifesztálódásának mezején: elkészült az első építészeti tervvázlat!!! Elég a félhülye cím is!

A fanfárok elcsendesülése után – naná, hogy hatásvadászatból kifolyólag – elsőként az álmodozásban társam építészről fogok néhány szót ejteni, már csak azért is, mert korábban ezt megígértem.

Nos, a kádárkocka feltámasztója, a kis csúfság szépítészeti felelőse nem más, mint Ligetvári István építész tervező,  aki nemrég meseszép ravatalozót csinált Dabason.  Azt, hogy a rengeteg meló mellett hogyan fér bele az életébe a dabasi Trafik Kör Kortárs Művészeti Egyesület  vezetése, éltetése, azt el nem bírom képzelni, főleg hogy olyan zseniális projektjeik vannak, mint a Gondolatmegálló. Az már tényleg csak szerencsés véletlen, hogy a Trafik Kör epicentruma egy folyamatosan éledező dabasi kockaházban székel, így Istvánnak egy tapasztalata már biztosan van  ebben a témában :-)

Az építészválasztás során azonban nem csupán a markáns szakmai tapasztalat és a tetszetős referenciák estek latba, sőt: ami ennél picit fontosabb volt, hogy Istvánt a barátomként tartom számon, barátságunk alapja pedig a számos ponton hasonló ízlésvilág és látásmód.  Az, hogy ez a barátság egyáltalán csírázni kezdhetett, mindössze egyetlen dolgon múlt (most lehet rám dobálni méretes gellért-hegyeket és zalai dombságokat, amiért ilyen felszínes vagyok): István első találkozásunkkor viselt külső megjelenésén.

Sajnálom, ha valakit ez megbotránkoztat, de én bizony úgy gondolom, hogy a bor és a cégér igenis legyenek egymással arányban, a suszternek pedig példaértékű cipője legyen. Aki bármiféle, az esztétikához kötődő szakmát űz – pl. meg akarja mondani másoknak, hogy milyen a szép ház/haj/ruha – attól elvárom, hogy önmagán is reprezentálni legyen képes a saját tudását, egészen pontosan az annak alapját adó esztétikai érzéket. (És egyébként igaz ez a kozmetikusokra, fodrászokra, körmösökre és mindazokra, akiktől olyan szolgáltatást várunk, amitől esztétikusabbak lehetünk. Gondolom, senki nem fizetne angolóráért olyannak, aki nem vagy alig beszéli a nyelvet…).

Mivel egyébként is eléggé érzékeny vagyok a megjelenésre, és hiszem azt is, hogy első benyomást csak egyszer lehet kelteni, sokkal könnyebben teremtek kapcsolatot azokkal az emberekkel, akiknél a stílus rendben van.  A stílusos emberek (nemtől függetlenül) számomra olyanok, mint a mágnes: egyből felfigyelek rájuk, ha szóba elegyedünk, sokkal nyitottabb vagyok velük szemben, mint amúgy szoktam volt lenni, vagyis sokkal könnyebben boldogulunk egymással. Nos, Építész Úr antréja tökéletes volt: talpig feketében (de keresetlen lazasággal), ahogy azt egy valamire való építésznek (és ruhatervezőnek is!) kell, csodálatos fazonú és anyagú lábbelivel, remek kabáttal: ennyi volt a recept. Hogy miért emlékszem erre ilyen élénken? Mert ennyire jó volt a szett :-) (Aki ismer, tudja, hogy az arcokhoz könnyebben párosítok öltözékeket, mint neveket… És elég hosszú ideig simán fel is tudom idézni azokat a viseleteket, amelyek benyomást tudtak tenni rám.)

Hát ez a mi barátságunk és mostani együttműködésünk hiteles története, előzménye, ahonnan most már in medias res rá is térek a lényegre, a tervekre.

A mostani valóság (vagyis a leendő múlt)

​Hát igen, ez a kis szegény bumszli pillanatnyilag magán viseli a kádárkockaság valamennyi jellegzetességét: 2 db nagyméretű szoba, pincurka fürdő, cseppnyi konyha… A helyzetet nem javítja a kockaház és a vályogház közötti szintkülönbség, illetve a sok lépcső sem.

A blogíró zseniális terve

Ez a vonalvezetéséből is jól láthatóan a mestermű kategóriába soha nem tartozható ákom-bákom soknapos gondolkodással, valamint rengeteg radírt és hibajavítót felhasználva készült, természetesen több fejlesztési ciklusban. Építész Úr, a drága, volt olyan jó, hogy a blog nyilvánossága előtt védelmébe vette a kis torzszülöttet, aki szerencsére alig egy hétig létezett, arra viszont tökéletesen alkalmas volt, hogy a blogíró tesztelje vele a házastársi türelem határait.

​Az igazi terv-tervezet

Szögezzük le, hogy úgy persze könnyű, ha valaki tud… Most csak a földszintet teszem ide, mert a tetőtér tervezése lényegében olyan sima ügy lesz, mint az a bizonyos ágybaszékelés.

​Ami rögtön látható, hogy István meg tudott győzni, ne akarjam a hálókat az utcafronti oldalról eltenni (ami amúgy a kevésbé jól hasznosítható északi oldal), mert ott úgyis „csak” alszik az ember (és azt is jellemzően éjszaka, amikor a forgalom lényegesen kisebb mértékű, mint nappal.) Élni a nappaliban és a konyhában élünk, ezek a helyiségek az otthonok legjobban használt és kihasznált részei.

A terv legmerészebb, és ezért szerintem a legimádnivalóbb része a fürdő, ami a jelenlegi, körben ablakos előszoba helyére kerülne (én ide étkezőt terveztem) úgy, hogy a kád a jelenlegi a főbejárat előtti toporgós teraszon lesz: vagyis a kádból csodálni lehet majd a kertet!!! Hát ez tényleg több, mint amit álmodni mertem… Ettől a perctől lényegében szerelmes vagyok a terv-tervezetbe, eufóriámat pedig a további részek sem csökkentik, sőt!

Megkaptam a háztartási helyiséget, a télikertet (benne az oszlopokkal), a nagy konyhát és étkezőt, egy hatalmas nappalit kandallóval, és közvetlen kapcsolattal a fedett teraszra… Kaptam gardróbot, kaptam egy normális lépcsőházat és még egy különálló WC-t is. Egy dolgot vélhetőleg viszont elveszítettem, ez pedig a fedett teraszra remélt kemence: ő sajnos jelenleg pont ott van, ahová a házhoz újonnan toldandó nappali található… Sebaj, úgyis sparhelt-mániások vagyunk :-). Kérdés is csupán egyetlen maradt bennem, hogy akkor csókolom, hol/hogy is lesz a tolatásbarát szőkenős garázs...? De ez csak aprócska, incifinci kérdésecske, ami eltörpül a terv géniusza mellet...
 
Ugye ti is úgy látjátok, hogy nem is kívánhatnék ennél többet...? Már csak azért sem, mert ha jól saccolom, most  tartunk olyan 130 m2-nél, amihez még hozzájön majd a tetőtér is… 
 
(És igen, István, tudom, ez még csak VÁZLAT, amiben rengeteg HA van, többek között a temérdek szintkülönbség, amit át kell majd hidalni. Szóval még SOK minden NAGYON megváltozhat...)  Nem baj, én már ennek a fázisnak is nagyon örülök!!!

Szertelen nagy örömömben ma egy olyan zenészt ajánlok nektek, akit szerintem István Építész Úr is nagyon kedvel: ő pedig nem más, mint a csodaszép fekete énekesnő, Iyeoka.