A kudarc kudarca

Tisztelt Nagyérdemű, attól tartok, rettentő peches egy házfelújítási blogíró vagyok én: alig néhány órával a fa mosdótál kudarcáról szóló világba kiáltásom után egyszerűen kiderült, hogy a probléma nem csupán nem probléma, de bonyolultsági foka is a béka seggéhez konvergál. Én természetesen most előírásszerűen pirulok a bénázásom miatt (ide értve a kárörvendőknek okozott sajnálatos csalódást is), viszont megosztom veletek a varázsszót, akit úgy hívnak: SZEGMENTÁLÁS. Hát ennyi. Sima ügy. 

Öröm az ürömben, hogy a blog újfent bebizonyította hasznosságát: egyrészt kaptam nemrégépültház-megnézési ingyenes tanulmányút-lehetőséget, remek bútorkészítő kontaktot és azt a jó tanácsot, hogy adjam el a francba az egészet és vegyek egy rendes telket, amin építek egy normális házat.

A legnagyobb előny azonban az volt, hogy a Drága Kedves Esztergályos Mester, a már többször megénekelt Pozsi volt az, aki blogolvasás után üzent, hogy ja, ha nem egy tömbből akarom kifaragtatni a cuccot, akkor semmi gáz… (Nyilván egy elborult pillanatomban igennel válaszoltam egy olyan szakmai kérdésre, amit valószínűleg nem is értettem… Én, a nagy faipari szakember...).

A szegmentálásról ha akarnék, sem tudnék disszertációs értekezést írni, inkább mutatom, hogy mit jelent:

A képen látható darab dió-meggy kombináció, ami nagyon tetszik nekem, bár még kacérkodom a fekete dióval is (korábban mutattam az ilyen anyagból készült tálkát). Aggodalomra azért sincs ok, mert nagyjából 1 hét előkészítés után 6-10 órányi esztergályos munkával elkészíthető a tárgy (aztán még jön persze az impregnálás is, de az már talán nem akkora truváj).

A kivitelezési árat egyelőre nem árulom el (felhatalmazás híján ezt nem is tehetném), de azt nyugodtan lehet mondani, hogy az általam vágyott fa mosdótál előállítása nem kerül többe, mint egy azonos méretű, ámde porcelánból készült, alsó középkategóriás, pultra ültethető mosdó ára.

A múltkor – a rántott májkrémmel egyetemben – kínlódtam a szagelszívóval is: erre szintén találtam megoldást egy Klarstein darab képében, ami szerintem (a marha nagy szagelszívási szakember szerint) elég jó teljesítményt nyújt elfogadható áron. Meg még hogy tetszik is.

És akkor teljesen agyatlanul és rendszermentesen teszek még ide néhány olyan inspirációt, amikkel mostanság futottam össze és eccerűen oda vagyok értük… (Igen, tudom, továbbra is undorító, hogy az építészeti tervezés ideje alatt nem térdepelek kukoricára és elmélkedem arról hátrakötött kézzel, hogy Megalapozott Terv Hiányában Erkölcstelen Dolog Burzsuj Csempékről Még Csak Ábrándozni Is… Bocsi. Mindjárt meg is büntetem magam egy forró csokival… Hogy az nem büntetés? Dehogynem. A forró csokitól nagy lesz az ember segge, ha pedig nagy lesz ember segge, nem fér bele a kedvenc ruháiba. Hát mi ez, ha nem büntetés???)

Nos, akkor íme az első régi-új szerelem: a pajta-ajtót imitáló tolóajtó, ami már önmagában is imádnivaló és rajongásom tárgyát képezi egy jó ideje. Az, hogy még a tévét is klasszul el lehet rejteni vele, na, az igazán pompázatos! 

Találtam újabb zseniális lámpákat is (és óriási disznóforrázó teknőm ráadásul nekem is van!)

Ez itt ugyan egy ebédlő, de a szekrény-rendszer könnyen másolás áldozatává válhat a konyhámban, annyira súlyosan jó...

Imádom ezeket a nagyon nyers hatású fa bútorokat:

Nagyon bájos és szerintem otthonos ez az összevisszaság:

Sikkes ez a falba rejtett tároló is:

Itt figyelemre méltó a sütő beépítése, de ha ez most tárgytalan, akkor egyszerűen csak gyönyörködjünk egy hívogató konyha látványában...

Egy ilyen csélcsap bejegyzés végére egyszerűen kívánkozik az egyik legkedvencebb Kasabian nótám, az Underdog (mondjuk a Fire-t is rettentően imádom, nehéz is volt nem azt választani). Tartok tőle, hogy kevesen lesznek azok, akiknek tetszeni fog: az indie  eléggé réteg-zene, és bizony könnyen rásütik, hogy drogos hülyegyerekek nyavalygása... Pedig ha megfigyeled, iszonyú energia van benne, főleg a gitár hangzásában... Lehet, hogy aludni sem tud majd, aki meghallgatja :-)