Ha minden jól megy, elméletileg vége van a télnek: az elsőnek, amit a Kalapuccában sikerült tölteni. Ennek örömére mutatok egy igazi sikertörténetet, mert hála Istennek vannak, akik nem csak álmodoznak meg pofáznak róla (lásd én), hanem meg is csinálják: igen, most a fából mosdóról lesz szó, meg egy fakádról. Aki nem bírja a kemény munkát meg a nagy számokat, most csukja be a szemét, és úgy olvasson… Volt egyszer - meg még szerencsére most is van - Hizsák Péter polgártársunk, aki egy szép napon fogta magát, és az út szélén megvásárolt egy 3,7 tonnás mocsári fűz rönköt. Igen, az út szélén: a rönk ugyanis annyira nagy volt és nehéz, hogy semmivel nem tudták teherautóra emelni, így ott helyben kellett felszeletelnie. Ez biztosan irtó könnyen ment volna minden más esetben, csak hogy a jószág már alaposan elmúlt 100 éves, így erősen meg volt vastagodva derékban: konkrétan 148 cm volt az átmérője. Az már csak hab a tortán, hogy a mocsári fűz egy sűrű szálú, kemény fa, bizonyára ez is okozza, hogy anno jó sok mosóteknőt készítettek belőle. A fűzfarönkből több hónap alatt, jó 600 munkaóra alatt lett kád, és újabb hónapok alatt, 300 munkaórával mosdó. Péter elmondása szerint annyira fárasztó volt a fa kivájása, hogy egymást követő napokon nem is tudott faragni, mert teljesen kimerült. A vízhatlanságot két komponensű surf clear epoxi bevonattal oldotta meg: ez egy hajós gyanta, ami kémiailag annyira stabil, mint az üveg, viszont olyan gyorsan megszilárdul, hogy mindössze 9 perc alatt kell felhordani. Azt, hogy mibe került mindez, nem érdemes számolgatni, mert a faanyag mellett – ami százezres nagyságrendű lehetett – kellett egy csomó spéci szerszám is (gondoljunk csak bele például, mekkora fűrészlappal lehet egy embernyi átmérőjű farönköt felszeletelni…), az epoxiról nem beszélve, ami emlékeim szerint csillagászati áron kapható, pedig én csak az amatőröknek való játszási változatnak néztem utána. A történetet és a képeket természetesen Hizsák Péter engedélyével teszem közzé: őt, és ezt a munkáját pedig a Kreatív Hobbik Facebook csoportban találtam, ahová szerintem érdemes jelentkezni (ez egy zárt csoport), mert őrült jó dolgokat lehet itt találni, erről egy 100.000 fős tagság gondoskodik. Ezt a teljesítményt látva nem csak megszólalni nehéz, de pofátlanságnak tűnne rögtön idetenni a saját kis vackaimat, úgy hogy időnyerés céljából mutatok egy másik remek csoportot is. Itt pár hete már elkezdtek Húsvétban gondolkozni és alkotni, így ha valakinek ötlethiánya van például tojásfadekor-ügyileg, rohanjon, és nézzen körül Bardócz Éviéknél, a Kézzel készített Húsvét (zárt) csoportban. És hogy én mit csináltam az előző megmukkanásom óta? Igazából nem sok mindent, és hát azok sem valami nagyok. A Kalapuccára sajnos hamarosan ki lehet tenni a MEGTELT táblát, előbb-utóbb pedig már hazamennünk is a szomszédokhoz kell. Szerencsére a barátoknak mindig van valami ünnepe, így csinálhatok ajándékokat (és mert barátok, mindig örülnek is nagyon az ajándékoknak sőt, még azt is mondják, hogy teccik…). Elsőként jöjjön az üveg serlegből készült gigantikus mécsestartó, amin végre kipróbáltam a tükör permetet (mirror mist): ez egy olyan anyag, amit ha üvegre vagy műanyagra fújunk, tükröződő felület, lényegében tükör jön létre. A serleg belsejét fújtam le a permettel, majd megdörzsöltem, hogy néhol megkopjon a felület, így átengedje a fényt. Kívül fekete waxot kentem az üvegre, ami beleült a mintázatba, így az üveg elveszítette a hideg sterilitását, a márvány talapzatot pedig akril festékkel mázoltam patinás fém hatásúra (a félreértések elkerülése végett: nincs olyan akril festék, hogy patinás fém szín. Ezt a hatást több réteg, különböző színű festék felhordásával lehet elérni…). A mécsestartó – benne egy hatalmas gyertyával – azóta már többször is használatban volt, és jelentem: a külsejére kent wax nem olvadt le róla, sőt, meg sem moccant a gyertya hőjének hatására (ahogyan pedig azt többen is jósolták korábban.). Csináltam egy ékszertartó dobozt is, ahol végre fel tudtam használni egy régen elromlott, de valamiért soha ki nem dobott brosst: hát ezek szerint erre a sorsra volt ítélve szegény. Legkedvencebb szülinapi ajándékom lett az a gyertyatartó, ami a hozzám való úton ugyan eltört, de ez azért marha nagy szerencse, mert eredeti állapotában nem lett volna szívem hozzányúlni. Így viszont… (PS: ha valaki úgy gondolja, hogy a megújítás után szarabbul néznek ki a dolgaim, mint előtte, annak valamelyest igaza van: nekem azonban ez a kedvenc stílusom, a minél leharcoltabb, viharvertebb, talányosabb küllem, amibe bele lehet képzelni sok-sok történetet... Néha persze csinálok olyat is, ami nem ennyire ütött-kopott, de bevallom őszintén, engem a struktúrák izgatnak a leginkább. Hogyan lehet csak festékkel évtizedeket hozzáadni egy tárgyhoz, hogyan lehet ecsettel átváltoztatni a műanyagot kővé vagy fémmé, hogyan lehet pici meséket adni egy halott dologhoz. Tudom, hogy az old world vagy a chippy look nem mindenkinek jön be; nekem azonban ez tetszik, és ebben igyekszem továbbfejlődni, amennyire csak tudok.) Andi barátnőm rajzolt nekem egy balerinát (mire nem képes az agyféltekén alapuló készségfejlesztés!!!), amihez kaptam keretet, „úgyiscsinálszvelevalamit” alapon: és igen, az esetek többségében tényleg csinálok a keretekkel valamit... A Pepco-ban például 360 kőkemény magyar valutáért remek formájú műanyag kereteket adnak, ezekből már mázoltam egy féltucatot, fényképezés azonban sajna csak csak kettőnek jutott. Nagyjából ilyesmi történt a Jysk-ben vásárolt natúr faszívekkel is: készült belőle 6 db, de fotózni csak őket sikerült… Átalakítottam egy pici fiókos szekrénykét is: az ő különlegessége abban áll, hogy vastag falú fenyődíszekből készültek a fogantyúk. (Ha Egedi Gergő annófőnököm magára ismerni vél a díszek alapján, akkor igen, a valósággal való ezen hasonlóság nem a véletlen műve: ezeket még tőled kaptam százmillió éve, és azóta csak jöttek velem, és jöttek, és szolgáltak és most már fogantyúk is…). Kicsit fészliftingeltem egy festményes kulcsosszekrénykét, és két, natúr fából készült papírzsepi tartót, meg egy kis fadobozt: ez utóbbira kézzel horgolt csipkedíszítés és szintén fenyődísz-fogantyú került. (Ha valakit ez a kis dobozka a 70-es/80-as években oly divatos műkő virágtartókra emlékeztet, akkor igen: ilyesmi volt az inspiráció…). A sok apróság mellett azért volt valami igazán nagy is: megint sikerült elvarázsolni az Energetikai Szakközépiskola tornacsarnokát, és egy ipari-loft-steampunk stílusú gálavacsorát rittyenteni a közepibe… Gigantikus nagy meló volt, amit megtervezni is nagyon sokáig tartott, és kivitelezni is: őrült sok kézimunkát kellett beletenni, amíg olyan lett, amilyennek megálmodtam. Hogy mennyire várom a tavaszt (lényegében október óta), azt talán az is mutatja, hogy minden lehetséges alkalommal megtömöm a házat virágokkal: És mielőtt elfelejtem: lezárult az Alkotó Energia pályázat zsűrizése, már a díjátadón is túl vagyunk. Finom szólva is állati jó alkotások születtek, de erről magatok is meggyőződhettek a pályázat weboldalán. Happy Hercegnő jó nagyot nőtt az elmúlt időkben: 9 és ½ hónaposan 9 és ½ kiló, heti 40 cm2 frottírtörölközőt (is) fogyaszt, meg pomelot, mandarint, paprikát és körtét (és málnát, továbbá uborkát, avokádót, kaviárt, áfonyát, vagyis lényegében mindent, ami nem retek és nyers fokhagyma), illetve fél kiló fenyődeszkát és 3-5 db kólásüveg-kupakot. Imád a Felnőttek mellkasán feküdni, természetesen seggel az alany arca felé, és igen, volt már rá példa, hogy azok a bizonyos galambok pont ilyenkor szálltak el... Imád a szennyes-tartó zsákból, illetve a gardróbszobából random módon ruházati tárgyakat kivonszolni, így a Kalapuccában néha az is előfordul, hogy zoknik vagy bugyik vonulnak át a nappalin. Egyébként irtó vicces kis jószág, aki egyre erősebben kötődik: már nem próbál például kiszökni a kapun, legjobban pedig úgy tud aludni, ha odabújhat egy Felnőtthöz. Zerge felmenőinek köszönhetően mókás szökelléseket produkál, a bátorsága viszont egy plüssállatéval vetekszik. Nem csupán a szomszédok kölyökmacskája bírja szanaszét pofozni minden következmény nélkül naponta akár többször, de az utcán elhaladó idegeneket is a tornác biztonságos menedékéből meri csak megugatni… A mai MÁS-ban a Radnóti Színház Lear király előadását ajánlom, amit én is a közelmúltban láttam, Szilvi barátnőnk jóvoltából. Hepiendfüggők még véletlenül se váltsanak rá jegyet, mert ez a darab totális összeomlással zárul; és azokat is óvnám a megtekintéstől, akik nem óhajtják élőben megtekinteni a férfi főszereplő nemiszervét. Mindenki más viszont menjen, mert nagyon ütős lett.
0 Comments
…és igen, végre-végre összejött!!! Két és fél évvel azután, hogy kipattant a fejből, a magasságosoknak hála útjára indult „Alkotó Energia” elnevezésű pályázatunk, amivel remélhetőleg már sokan találkoztatok. Igen, pontosan: ez most itt a reklám helye. De hát hadd reklámozzam már a saját blogomon a saját gyerekecskémet egy kicsit, léccilécci, mert marhára büszke vagyok rá :-) Ha véletlenül eddig mégsem futottatok még bele a pályázat hirdetéseibe, akkor egyrészt valamit rosszul csinálunk, másrészt viszont rohanjatok gyorsan megnézni a weboldalt - meg a Facebook oldalt, meg a Pinterest oldalt), mert december 31-ig még van idő elkészíteni a pályaműveket!!! Fessetek, alkossatok, meg persze gyarapodjatok és gyarapítsatok is - vagy ha már ezekkel mind megvagytok, akkor kukkantsatok be a Kalapuccába, mi is történt velünk az elmúlt egy hónapban. Erősebb idegzetűek közben megtekinthetik ezen sorok szerzőjét akció közben is, a Petőfi TV Én vagyok itt című műsorában, időkód szerint úgy kb. 53:50-tól kezdődik a megmondás. És közben imádott Hosszú-Bardócz Évimmel benne lettünk a TV2 Mokkájában is, meg forgatott nálunk a Magellán, amit november 19-én lehet majd látni, és lesz egy forgatás hétfőn is a zsűritagjainkkal, szóval minden fronton hirdetjük az igét: bútort kidobni rossz, átfesteni jó! Az elmúlt lassan másfél hónapban alakult egy picit a Kalapucca is: a leglátványosabb változás a teraszponyva, amivel reményeim szerint sikerülhet fagymentessé – és rossz időben is használhatóvá – tenni a kezdetben csupán félig fedett tornácot. A bronz színű polikarbonát még a nyáron felkerült a helyére (eladdig bizony verte az eső rendesen a helyet, nem igazán lehetett kihasználni a kb. 10 négyzetméteres területet), pár hete pedig – a PerfektPonyvának köszönhetően – lényegében körben zárt lett az egész. (Így végre újra lesz hol festenem, mert az eddig „műhelyemet” elfoglalta Happy Hercegnő…) Tudom, hogy azt mondtam, kerülni szeretném a mesterséges anyagok használatát („ebbe a házba ne jöjjön műanyag”), de ebben az esetben kénytelen voltam kompromisszumot tenni. Biztosan csináltathattam volna üvegből tető- és oldalfal fedést egy kisebb nemzeti vagyonért – de ez garantáltan megsérülne/tönkremenne a két év múlvára tervezett teljes tetőcsere során. Így viszont a családi kaláka egy fél nap alatt helyére tette a polikarbonát tetőt, és a ponyva (ami egyébként felcsavarható) is felkerült pár óra alatt. A ponyva kapcsán csak annyit, hogy magam is meglepődtem, milyen sok színből lehet választani: nekem sem volt könnyű a világosabb és a sötétebb között dönteni. (Az eltelt pár hétben szerzett tapasztalatok egyébként azt mutatják, hogy a jelenlég még mindig hiányzó ajtó nélkül is olyan 5 Celsius fok a különbség a tornác és az udvar hőmérséklete között.) Tanultam is picit az elmúlt időben: festős workshopon jártam, ahol Fügedi Factory Mónika mutatott új technikákat. Mónikát már sokszor meg akartam írni nektek, mert egyszerűen elviselhetetlenül szép dolgokat csinál, és az a legkisebb trükkje, hogy úgy tud műanyagot festeni, hogy az a végére frankón kőhatású lesz… Nézzétek csak: ezek az ő munkái: A legdurvább alkotása ez a nagyon semmilyen bútorkatalógusos szekrény, amiből olyat csinált, hogy csak na… Amikor ezt a bútort látom, akkor mindig így érzem, hogy na, ez igen, ebben a DIY műfajban tényleg nincs lehetetlen, tényleg nincs reménytelen: mindenből lehet bármit csinálni… A közös alkotás során készítettem ezt a képkeretet, ami „természetesen” műanyagból van. Lett végre normális éjjeliszekrényem is, amit egy neobarokk stílusú fiókos asztalkából mázoltam át erre a furcsa kékre (a szín egyébként a hálószoba egyik textiljéhez igazodik, és persze én kevertem, két különböző márkájú krétafestékből). Ez a pici dobozka ajándékba készült, és a „60 perces festés” kategóriában tudna indulni az olimpián (persze ilyenkor segíteni kell a száradásnak hajszárítóval…). A Mónikától tanult technikával készítettem két újabb virágtartót is (aztán gyorsan vettem még 5 db-ot a nagy sikerre való tekintettel, egyikük szerepelt is Mokkában) – persze Happy visszautasíthatatlan segítségével (friss festés és festékes akármik nyalogatása, festőeszközök elhordása, stb.). Őhercegnősége egyébként totálisan belakta és hát le is uralta a Kalapuccát, sőt: hetente egyszer bejön egy pár órára dolgozni az atomerőműbe is (=HappyHours), ahol komoly szakmai munkát végez. Hogy legyen azért stabil napszín is az életemben, készítettem egy sárga fali szekrényt, amin végre kipróbáltam a térhatású stencilezést, ehhez a Fusion homokkő effektjét használtam, a festéshez pedig az Annie Sloan Graphite és Arles színeit. Az esetleges hatást ezúttal nem csiszolással, hanem a festés során értem el. A befejezés HG barna wax-szal történt, amit tesztelgetek egy ideje, de oly rettentő büdös, és annyira lassan megy el a szaga, hogy amint elfogy, soha többé nem veszek ilyet… Volt még ajtó- és ablakcsere is a Kalapuccában, de azt majd csak akkor mutatom, ha végre sikerül visszaépítenem a munkálatok közben csupasz kőig leomlott falrészeket, és közben talán az utolsó, de tényleg az utolsó hiányzó ajtó is a helyére kerül és akkor felőlem jöhet a tél… A kecskeméti és pécsi bolhapiacon szerzett kincsekkel sem hergelek senkit, csak annyit mondok, hogy az alkalmankénti hatezer forintos keretemből minden alkalommal csúnyán megrakott nagy szatyorral térek haza... És ebben a hideg sem nagyon tud megakadályozni :-) Mutatok pár hangulatot a Kalapucca utolsó őszies szépségéből. Teszek ide egy pici MÁSt is, csak mert régen volt. De annyira azért nem lesz más, mert szokásomhoz híven hazabeszélek vele: IDE kattintva mutatom nektek a Magellán közelmúltbéli adását, amiben mi (=Atomerőmű) is benne voltunk; a műsor néhány tévhitet jár körbe és próbál meg eloszlatni. Hátha...
Drága Jó Embertársak, remélem piszokul elégedettek vagytok velem, hogy az augusztus 20-i nemzeti ünnep, továbbá az iskolakezdés, és úgy általában a szeptember hónap alkalmából (is) mindeddig megkíméltelek benneteket az amúgy órás gyakorisággal bennem tomboló megmondásvihartól – az örömötök sajnos nem fog tudni sokáig tartani, mert jön az ősz-tél, a bloggerszómenés normális időszaka. Az elmúlt, már majd’ kéthónapnyi időszakban jó sok minden történt – igazából meg semmi, de ezt döntsétek el Ti. Íme egy rövid összefoglaló mindarról, ami a Kalapuccában mostanság megesett. A puszpángmoly személyében újabb kártevő árasztotta el kicsi kertem még kisebb és egyetlenke díszbokrát, de olyan fergeteges gyorsasággal, hogy lényegében egyik napról a másikra lenullázta az ominózus zöldet. Bár horror cuccal permeteztem, a szegény kis növény csúnyán megsínylette a balhét – de mostanra mintha éledni látszana, friss zöld hajtásai legalább is erre engednek következtetni. A puszpángmolyt megelőzően boányi méretű meztelen csigák is felütötték a fejüket, mégpedig indokolatlanul nagy számban, akikkel napi szintű harcot kellett vívni. Kipróbáltam én szinte minden, az interneten elérhető praktikát, de ezek a dögök a sörömet nem isszák, a sót a hajnali pára bemossa földbe, még leginkább a szép türkiz színű csigairtó granulátum az, ami működik, de azt meg kezdik kikerülni, szóval újabb trükk kell, vagy egy jó vaskos tél, amit viszont nagyon bírnék utálni. A múltkori bejegyzésem kapcsán valaki megjegyezte, hogy szép-szép ez a nyilvánvalóan csak dekorációs célokat szolgáló kirakat-házikó, de hát hogy konyha, az ugyebár nincsen is benne…??? De. Van. És használjuk is. Fabrikáltam egy térhatású házszámot is (egy Sóskútról áthozott régi fiók meg az eredeti táblák felhasználásával), ennek kapcsán pedig – ugyan utólag , de – összeszedtem néhány olyan inspirációt, ami ötletet adhat azoknak, akik változtatni szeretnének. (További ötletek a Pinterest albumomban.). A kedvenc házszám-ötletek: Rákattantam a rozsdás és fémes színvilágra, legalább is erről tanúskodnak azok az apróságok, amiket amúgy a Lidl-ben vásárolt akrilkészlet színeiből kevert festékkel készítettem el. (A tárgyak technológia leírása a Hobbi Bútorfestők Facebook csoportban megtalálható: arra bíztatok mindenkit, aki érdeklődik a bútoralkotás, DIY, festés, átalakítások téma iránt, az rohanjon és kérje felvételét az egyébként zárt csoportba. Hihetetlen közösség jött itt létre, elképesztő mennyiségű tudással és tapasztalattal, na és nem utolsó sorban segítőkészséggel. Érdemes böngészni a bejegyzéseket: rengeteg inspirációt és technikai tudást lehet szerezni némi olvasgatás és keresgélés árán, én magam is sokat tanulok itt. ) Próbálok persze „normális” (kevéssé vad vagy drámai hatású) dolgokat is festeni – hát ezek meg így sikerültek: Aranykezű Rita Függöny dizájn munkájának köszönhetően végre a textildekor is elkészült. Kisasszony Dekor jóvoltából megtanultam transzferálni is: mindenkinek ajánlom ezt a technikát, mert rendkívül könnyű elsajátítani és nagyon látványos eredményt lehet elérni vele. Elkészültem végre a vendégpapucsok/cipők tárolására szolgáló kis szekrénnyel (a Kalapuccában ugyanis nincs klasszikus értelemben vett előszoba, így ezt a funkciót szét kellett osztanom a nappali és a fürdő előtere között), amit chippy look stílusban próbáltam megcsinálni (a chippy look lényege, hogy minél kopottabb, viharvertebb, ócskább, sérültebb hatású legyen a tárgy, minél több „hibája” legyen a festésének…), mégpedig többrétegű struktúra-építéssel és festéssel. (A tárgy készítésének technológiai leírása másik kedvenc festős csoportomban, a Fess'n Velem! posztjai között megtalálható. Ez is olyan közösség, ahová egyszerűen muszáj csatlakozni!) Chippy look témában Monika Bugajska – Bluebird - a nagy kedvencem: ájulat, hogy miket bír csinálni…(Készülök már azzal a poszttal, ami a DIY példaképeimről, az engem inspiráló alkotókról szól: ha meglátjátok a munkáikat, garantáltan lehidaltok…) Remekül illik ebbe a chippy look tematikába a tornác legújabb darabja is: egy régi, nagyon megviselt, de pont ettől csodálatos felületű és színvilágú lemez-szekrény: számomra mesésen szép, nem fogom festékkel bántani… De ami mindennél fontosabb: két hete új lakója van a Kalapuccának Happy The Smarthunting, a most 4,5 hónapos beagle kislány személyében… Mindenkinek nagyon köszönöm a részvétnyilvánításokat , igen, tudom, ásni fog, és szökni fog, és igen, makacs, és igen, falánk…De: eszméletlenül jó fej, elképesztően kreatív, és akkora gazember (lányokra lehet ilyet mondani…???), hogy csak imádni lehet…
|
A blogíró...egyelőre a RÓLAM menüpontban definiálja önmagát. Később majd biztosan kerül ide egy rendkívül szellemes vagy bölcs mondás. Mindaddig azonban, amíg ez megtörténik, nézd meg kb. 1 centivel e mondás alatt a "Korábbiak" menüpontot is, vagy ha konkrét téma érdekel, akkor még lentebb a "Címkék"-et. Figyelem: a blogíró sem nem építész, sem nem lakberendező, sem nem atomfizikus, így oltári nagy bölcsességekre ne számíts! Korábbiak
June 2017
Címkék
All
|