Lépcsőpornó

avagy a blogbejegyzés, ami lépcsőfüggőkre túlságosan izgatóan hathat. A címet egyébként egy weboldaltól kölcsönöztem, ami a stairporn nevet viseli és semmi másról nem szól, mint lépcsőkről. Mert hogy most épp ezen gondolkodom.

Mivel a házban majdan tetőtér-beépítés lesz, egy lépcső mindenképpen szükségeltetni fog. Félek azonban, hogy nem úszom meg ennyivel, mert a belső térben is kellenek majd lépcsők, lévén szintkülönbség az már most van bőven.
​
Szokásomhoz híven az álmodik a nyomor szintről indultam: Istenem, milyen szép is lenne egy díszes vas lépcső… Hát igen. Kábé a múzeumban találni csak ilyet, kötve hiszem, hogy kölcsönadnák nekem vagy 100 évre… És ráadásul nem is csigalépcsőt szeretnék.

​Közben azért találtam a Meskán néhány fotót kültéri kovácsoltvas lépcsőkről, az ügy tehát mégsem megoldhatatlan, viszont mint az látszik is, nem olcsó… egyáltalán nem az. Sebaj, Az ötletet azért még nem engedem el, mert a belső térben egy-két lépcsőfok erejéig akár működhet is a dolog.

​Rettenetesen tudnék imádni egy ilyen kopott ipari lépcsőt is:

​A realitások talaján maradva ugyanakkor a legnagyobb esélye ennek a stílusnak van:

​Vagy még a csupasz beton, az én nagy szerelmem jöhet szóba, persze csak korláttal, mert gondolnom kell vaksi öregkoromra, meg a borozgatós nyári estékre is.

Valahol muszáj lesz cementlapot is használnom, mert ezt is imádom! Talán pont a lépcsők lesznek erre alkalmasak?

A lépcsőinspirációk keresését akkor bántam meg, és hagytam abba, amikor megtaláltam ezt a cikket: Hogyan csináljuk: (és hogyan ne) egy lépcsőterv anatómiája.

Nabasszus. Tisztára úgy érzem magam, mint Gombóc Artúr a csokiboltban. Mert hogy van csigalépcső, körlépcső, meg egyenes lépcsőkar, amit fordulókkal vagy húzott karú szakaszokkal lehet kombinálni, és tudni kell azt is, hogy mennyi a lépéshossz, a fellépő magasság, a belépő szélesség, a fejmagasság, meg még egy pár dolog, és mindezeket össze kell szorozni meg ki kell vonni, és talán még deriválni is kell…

Ez volt az a pillanat, amikor hirtelen szembesültem vele, mire is vállalkoztam. Ha egy vacak lépcsővel (bocsi, lépcsők…) ennyi gond lesz, akkor mire számítsak majd a bonyolultabb, összetettebb dolgoknál??? Tényleg atomfizikusnak, agysebésznek, építésznek, operaénekesnek kell egy személyben lenni ahhoz, hogy legyen az embernek egy normális háza???

Még szerencse, hogy pont tegnapra, a Nagy Lépcsőcsalódás Estéjére terveztem, hogy elkezdem a többek által is elolvasnom javasolt Petrik Adrienn könyvet, az „Asszony háza”-t;  ez szerencsére nem csak elterelte a figyelmemet, de meg is nyugtatott. Ha egy akkora vállalkozást, amit ő véghezvitt három kisgyerek mellett, meg lehetett úszni elmeháborodás nélkül, talán nekem is sikerülhet (mondjuk ő építész...). Amúgy a könyv tényleg nagyon jó, első olvasással egyből elrohantam a feléig, most pedig már itt figyel mellettem és hívogat, hogy fejezzem be…

Erre a nagy izgalomra ma egy cuki kis nótát ajánlok a figyelmetekbe: idehaza nem lett túl nagy kultusza a Lightning Seeds zenekarnak, pedig igazán fülbemászó, esős-vacak napokra jókedvet csináló, meg nyári hétvégén lehúzott cabrióval dombok között autókázós muzsikáik vannak...