Nemzetek házasítása

Nem túl rég már írtam a télikerttel kapcsolatos álmaimról, amiket ezennel most kiterjesztek az igazi, a kertben lévő kertre is.

Mivel a telek elég normális méretű (1400 m2), az általam tervezett nem kicsi beépítés ellenére is lesz majd elegendő hely a kertálmaim megvalósítására.  

A kertnek vannak bizonyos adottságai – a már meglévő gyümölcsfák és a végében futó patak -, de ezek várhatóan nem befolyásolják majd az elképzeléseim megvalósítását. Amelyek persze tovább fokozzák azt az eklektikát, amit házzal kapcsolatos stílusálmaimban magam előtt látok: az ipari provence-i házhoz ugyanis egy angol kertet szeretnék.

Hogy miért? Mert egy francia mediterrán kerthez mi még – egyelőre – nem vagyunk eléggé mediterrán ország. És mert a formára nyílt bukszusok és örökzöldek, meg a levendulaágyások fegyelmezettsége helyett én valami vadabbat, szertelenebbet, izgalmasabbat szeretnék….

A Wikipédia szerint „az angolkert vagy tájképi kert olyan nagyobb terület, amelyet szép fákkal, díszcserjékkel és virágokkal úgy ültetnek be, hogy a növények elrendezésében semmilyen szabályosság ne legyen. Ekképp a virágokat sosem ültetik ágyásokba, hanem elszórtan díszítik a gyepet; közöttük gyakoriak a hagymás növények. Az angolkert kialakításának ugyanis az a célja, hogy „ideális tájékot” mutasson – olyant, amely nem mesterkélt, hanem mintegy természetszerű. Az angolkertben az utakat gondosan ápolják, de azok vonalvezetése nem szabályos; itt-ott útvesztők is vannak. A fákat ligetszerű csoportokban vagy nagyobb, gyepes területeken egyenként ültetik. Az angolkert szépségét nagyban emelik a kisebb tavak, a kerten átfutó patakok. A honi fák és cserjék mellett előszeretettel ültetnek importált díszfákat és díszcserjéket; különösen kedveltek a platánok.”

OK, a „nagyobb terület” az én esetemben azért nem annyira nagy, hogy mondjuk tavacskát meg útvesztőt is elbírjon, a ligetszerű facsoportokról már nem is beszélve: de az angol kert filozófiája/koncepciója pontosan az, amit szeretnék. Az én álomkertem tele van izgalommal és meglepetéssel; bármerre nézek, valami újat látok, rengeteg színt és formát, amelyek a maguk természetességében, zabolátlanul tobzódnak: és mégis van valami rendszer az egészben. Ráadásul a mi időjárási viszonyaink között is működőképes lehet a dolog (kivéve persze, ha pár éven belül sivataggá válunk…).

Biztos vannak/lesznek olyanok, akiket esetleg felháborít ez a francia-angol nász: én viszont remélem, hogy – nyilván néhány év elteltével – a lehető legjobb dolog sül majd ki belőle. A picit kimért és inkább puritán ipari provence-i ház és a szemtelen, ámde kifinomult angol kert párosítása reményeim szerint híven fogja tükrözni majd azt, ami én vagyok. És hogy a gyakorlatiasságom is kapjon némi teret, mindebbe az álomba bele fogok szőni egy konyhakertet is, persze magas ágyásokkal, és sok-sok paradicsommal, no és néhány tő szőlővel. (Azért a levenduláról, a hortenziáról és a lila akácról sem fogok ám megfeledkezni… )

Most pedig jöjjenek a csodás angolkert-ötletek, ezúttal a kert-inspirációs táblámról:

És ha már angol kert, akkor jöjjön egy kis angol zene, mégpedig a Madness, amely zenekarként lassan 40 éve (jesszum...) működik. Fénykorukat a 80-as években élték (ahogyan az én korosztályom is :-)), abból az időből szerintem mindenki emlékszik néhány nótájukra. Rájuk sütöttek egy csomó bélyeget (pl. azt is, hogy skinhead-ek, ami jó nagy baromság volt), de ez különösebben nem zavarta őket semmiben. Hazájukban igazi nemzeti kincsnek számítanak, ennek ellenére nem maradtak meg angol népi zenekarnak, egész jól elboldogultak a világsikerrel is. Persze az ifjabbak jókat vidulhatnak a most következő videón, hiszen nekik ez talán csak pocakos alpakkaöltönyös bácsik érzelgése: nekünk viszont a Madness a rendszerváltás, a főiskolai/egyetemi évek, a vörösboros kóla meg a Drönk, meg az Ezres Klub, meg az első munkahely, meg a "felnőttek lettünk, visszavonhatatlanul" érzése...